Tech

A Samsung csúcsmobilján van a legjobb kijelző

A Samsung február 20-án rántotta le a leplet a Galaxy S10-szériáról, aminek tagjait az elsők között próbálhattuk ki Londonban. Az első tesztek is azt bizonyítják, hogy a dél-koreaiaknak több téren is sikerült magasra tenni a lécet: az iparág egyik leghitelesebb tesztlaboratóriumának számító DxOMark nemrég azt állapította meg, hogy a Galaxy S10+ modellen van a legjobb szelfikamera jelenleg a piacon, a kijelzőket laboratóriumi körülmények közt vizsgáló DisplayMate szerint pedig a Galaxy S10  a legjobb kijelzővel felszerelt készülék.

A szakértők a modellt az A+ kategóriába sorolták, miután megállapították, hogy az S10 6,1 hüvelykes OLED kijelzője rekordot állított fel színhelyesség és fényerő terén, és ez a kontrasztra és az intenzitásra is igaz. A mobil gyakorlatilag teljesen élethű színeket jelenít meg. Az 1215 nites maximális fényerővel is veri a mezőnyt, amit a Galaxy S9-hez képest sikerült 17 százalékkal megnövelni.

A Samsung megint emelte a tétet: kipróbáltuk mind a négy Galaxy S10 telefont
A Samsung bemutatta Galaxy S10, S10+, S10e és S10 5G nevű készülékeit, amiket az elsők között vehettünk a kezünkbe Londonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik