Január elején rendezték meg a CES-t, a világ legnagyobb tech expóját, amin immáron 51 éve gyűlnek össze a különböző cégek, hogy megmutassák a világnak a legújabb termékeiket és fejlesztéseiket. Idén 4500 vállalat tette tiszteletét az eseményen a világ minden tájáról: nemcsak olyan nagyágyúk, mint a Samsung, a Bosch, az LG vagy éppen az Intel, de egészen apró startupok is.
A CES 2019-es felhozatalában találkozhatunk egészen lenyűgöző, feltekerhető OLED-tévével, a jövő közlekedését előre vetítő önvezető járműkoncepcióval, és olyan okosságokkal is, mint a telefontokba hajtogatható szelfidrón, vagy a kifejezetten macskáknak készített arcfelismerős okostál. A kiállításon ugyanakkor nem csak szórakoztató elektronikai cuccokkal találkoztunk, de olyan eszközökkel is, amik az egészségmegőrzésre vagy a fogyatékkal élők segítésére helyezték a hangsúlyt.
HARMADIK SZEM
Az utóbbi kategóriába tartozik a kilenc éve alapított, izraeli OrCam egyik kütyüje is, a bármilyen szemüvegre felhelyezhető OrCam MyEye2, ami kifejezetten azzal a céllal készült, hogy a vakok és gyengénlátók életét tegye egyszerűbbé, kényelmesebbé és önállóbbá.
Az OrCam MyEye2 egy egészen apró, mindössze 22 grammos, és 5 centi hosszú szerkezet, aminek a mágneses tartóját lényegében minden szemüveg szárára fel lehet rögzíteni, a végén pedig egy kamera kapott helyet, két LED fényforrás kíséretében, hogy a tulajdonosa sötétben is hasznát vegye.
A szenzor lényegében egy extra szem, ami a viselője helyett lát, a kis kütyü pedig egy beépített, de diszkrét, HD-minőséget biztosító hangszórón keresztül kommunikálja a vizuális információkat. Persze nem arra kell gondolni, hogy a kamera mindent szöveges formában közvetít, amit lát, itt sajnos még nem tart a technológia, de a fejlesztők olyan funkciókkal ruházták fel az eszközt,
A kütyün lévő szenzor nem aktív folyamatosan, a használatához meg kell érinteni a MyEye2 oldalát, majd ujjal rámutatni arra a tárgyra, amiről információt szeretnénk kapni. A „varázslat” ekkor következik, ugyanis egy monitort, könyvet, telefonképernyőt vagy akár egy termék dobozát kijelölve a szerkezet készít egy fotót, az eszközön futó szoftver elemzi a képet, majd hangosan felolvassa az ott látható szöveget – legyen az nyomtatott vagy éppen digitális.
A MyEye2 ráadásul nem csupán azt ismeri fel, hogy betűk sokasága van előtte, de képes kezelni az elkülönülő részeket is. Egy borítékról szépen tagoltan olvassa fel a feladót és a címet, és a borosüveg esetében is érthetően követi egymást az ital neve, az évjárat, és a fajta, ahogy a címkén szerepel, és egy étlappal tesztelve is előbb a fogás neve hangzik el, majd egymástól jól elkülönülve az összetevők.
És ez még nem minden, hiszen a kamera képes felismerni, hogy hány ember áll előttünk, ezen felül azonosít különböző termékeket, vonalkódokat, bankjegyeket és színeket is. Az OrCam MyEye2 jelentős belső adatbázissal rendelkezik, ami akár tovább is bővíthető. Az érintésérzékeny felület kicsit hosszabb nyomva tartásával eltárolhatjuk az ismerősök, rokonok arcát, így a kütyü később felismeri őket, és már azt is meg tudja mondani, ki áll előttünk, ráadásul ugyanez a folyamat elvégezhető tárgyakkal is.
Utóbbi például jól jöhet, ha valaki segítség nélkül szeretné megtalálni a kedvenc termékeit a boltban: egy doboz müzlit, konzervet vagy éppen tejet. A csomagolásról készített képet el kell tárolni a készülék memóriájában, ami így később bármikor felismeri azt. A kamera aktiválása után csak rá kell mutatni egy dobozra az üzletben, és az OrCam MyEye 2 jelzi, hogy a megfelelő áru került-e a kezünkbe.
BIZTONSÁGBAN
A kamerákkal szerelt eszközökkel kapcsolatban az embereknek – joggal – lehetnek ellenérzései, ugyanakkor az OrCam fejlesztése ilyen szempontból abszolút megbízható, két okból is. Egyrészt a MyEye2 alapból semmilyen módon nem kapcsolódik az internetre vagy bármilyen hálózatra, még okostelefonos alkalmazás sem tartozik hozzá, így külső forrásból nem lehet hozzáférni a kamera által közvetített képhez és a kütyün tárolt információkhoz sem.
Utóbbit ráadásul az is gátolja, hogy a készülék hiába készít fényképeket a szövegek, tárgyak és emberek felismeréséhez, azokat alapból nem tárolja, az elemzést és információszolgáltatást követően automatikusan törli őket. A memóriában csak a fejlesztők által feltöltött adatbázisok (például vonalkódok) kapnak helyet, illetve azok a plusz információk, amiket a felhasználó direkt elmentett – a korábban már említett automatikus tárgy – és személyfelismeréshez,
Tölteni ugyanakkor szükséges az eszközt, és ha ezt internetre kapcsolt számítógépen keresztül végezzük el, akkor természetesen a kütyün található szoftver és az adatbázis is frissíthető, így a MyEye2 folyamatos hálózati hozzáférés nélkül is mindig naprakész rendszerrel működhet.
MAGYARUL IS TUD
A MyEye2 használta nem igényel különösebb szaktudást vagy informatikai ismeretet, csupán azt kell megtanulni, hogyan lehet egyetlen érintéssel aktiválni a szemüveg oldalára erősített eszköz kameráját, továbbá a kezeléshez és a menük eléréséhez szükséges gesztusokat kell elsajátítani. A kiválasztott tárgyak és szövegek felismertetéséhez szükséges mozdulatot ugyan kicsit szokni és gyakorolni kell, de ha ezzel megvagyunk, akkor nincs több dolgunk, ugyanis a többi feladatot az eszköz magától végzi el.
Az pedig külön jó hír, hogy a kifejezetten praktikus kütyü beszerezhető hazánkban is, ráadásul tud magyarul: képes az anyanyelvünkön kommunikálni a felhasználókkal, és nem okoz gondot neki a magyar szövegek értelmezése sem. Ha tehát egy magyar lapot, weboldalt, üzenetet vagy könyvet akarunk beolvastatni a készülékkel, akkor ez sem fog gondot okozni neki, így az eszköz
Az OrCan MyEye2 egyetlen hátránya, hogy irgalmatlanul sokba kerül: a hazai forgalmazásért felelős Pharmanox Kft. kérdésünkre elárulta, hogy a 4500 eurós eszköz hazánkban 1,6 millió forint környékén kerül forgalomba, ami azt jelenti, hogy egyelőre csak egy meglehetősen szűk réteg tudja kihasználni az egészen impresszív technológiában rejlő lehetőségeket.