Tech

Újabb Google szolgáltatás szűnik meg

A Google sorra zárja be szolgáltatásait, tavaly a Google Talk, idén októberben a Google Plus közösségi platform, decemberben pedig a Hangouts lelövését jelentették be. A döntés okaként minden esetben azt említette a cég, hogy más kommunikációs platformokra szeretné fordítani figyelmét és erőforrásait.

A kasza most lesújt a 2016-ban megjelent Google Allo csevegőappra is, ami a fentebb említettek függvényében nem olyan meglepő. A cég kommunikációs vezetője szerint a szolgáltatás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, áprilisban már a fejlesztését is befejezték.

Egészen jövő év márciusáig lehet még használni, addig menthetjük a korábbi beszélgetéseket, utána minden törlődik.

Google Allo: itt az új csevegő, de jó ez nekünk?
Már hozzáférhető a Google új csetprogramja, az Allo. Felemás érzéseink vannak vele kapcsolatban, cikkünkben pro és kontra elemezzük az első benyomásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik