Tech

Bezárják a Google+-t

A nem túl sikeres közösségi oldal felhasználói elől elhallgattak egy adatvédelmi hibát, mert féltek a következményektől.

Bezárja kevéssé sikeres közösségi oldalát, a Google+-t a keresőóriást üzemeltető Alphabet Inc. Erről a Reuters hírügynökség tudósít. (A Google+ nem keverendő össze a Google keresővel és a többi szolgáltatással.)

A cég ezt annak kapcsán közölte, hogy akár félmillió Google+ felhasználói fiókot érinthetett egy szoftverhiba, aminek köszönhetően külső fejlesztők férhettek hozzá olyan adataikhoz, amit nem tettek nyilvánossá. Ez opcionálisan megadható profiladatokat jelent, mint az email-cím, vagy a kor. A Google azonban nem talált bizonyítékot arra, hogy bárki tudott volna erről a hibáról, és visszaélt volna vele.

A hibát idén márciusban fedezték fel, és javították. Ám a Wall Street Journal azt írta: a Google nem hozta nyilvánosságra a történteket, részben a hatóságok szigorától tartva. A lap megszerzett egy feljegyzést, amit a vállalat jogi osztálya készített a vezetőségnek, ebben arra figyelmeztettek, hogy könnyen ahhoz az esethez hasonlíthatják az incidenst, amikor Facebook-felhasználók tízmillióinak adatai kerültek a Trump választási kampányában közreműködő Cambridge Analyticához.

Egy Google-szóvivő a Wall Street Journalnak azt mondta, azért nem tájékoztatták a felhasználókat, mert nem volt pontosan meghatározható, hogy kiket kellene tájékoztatni, nem volt visszaélésre utaló bizonyíték, és nem volt semmilyen beavatkozásra szükség a felhasználók vagy a fejlesztők részéről. (Fotó: Europress – AFP PHOTO / JOSH EDELSON)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik