Tech

Elon Musk nem ússza meg a drogozást

A NASA azt tervezi, hogy átfogó biztonsági vizsgálat alá veti azt a két magánvállalatot, a SpaceX-et és a Boeinget, melyek leszerződtek az űrhivatallal az asztronauták szállítására.
Korábban a témában:

Sajtóértesülések alapján a vizsgálat jövőre fog megkezdődni, és hónapokon át tart majd – számol be a Space.com. A NASA vezetőségét főként az sarkalta a vizsgálat elrendelésére, hogy Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója egy szeptemberi interjú során élő adásban szívott be.

Interjú közben szívott be Elon Musk
A milliárdos techmágus már megint megdöbbentette az embereket.

A podcast Kaliforniában készült, ahol a marihuána használata legális, ennek ellenére Musk tette a NASA több vezetőjét is megdöbbentette, és úgy értékelték, hogy érdemes alaposabban is felmérni a két vállalat kultúráját.

Ha látok valamit, ami nem helyénvaló, a legfontosabb kérdés számomra az, hogy mi az a kultúra, ami az adott helytelenséghez vezetett, és hogy a NASA érintett-e benne

– nyilatkozta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója. Bridenstine hozzátette, hivatalként nemcsak magukat, hanem vállalkozóikat is képviselik, és meg kell mutatniuk Amerikának, hogy a rakéták, melyeken űrhajósaik utaznak, biztonságosak. A NASA-vezér kiemelte, bízik a SpaceX -ben, a vizsgálatot viszont szükségesnek tartja.

A tervek alapján a SpaceX és a Boeing 2019-től kezd el asztronautákat szállítani a Nemzetközi Űrállomásra.

Kiemelt fotó: AFP PHOTO / PETER PARKS

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.