Tudomány

Elhalasztották a történelmi küldetést

A SpaceX a korábbi elképzelések ellenére nem ír ismét űrtörténelmet november 19-én. A vállalat egyik Falcon 9 rakétája 64 kis műholdat állított volna pályára hétfő este, a missziót azonban el kellett csúsztatni.

A november 19-i felbocsátás lett volna az első alkalom, amikor egy rakéta első fokozatát harmadszor is felhasználják – írja a Space.com. Szombaton azonban a SpaceX közleményéből kiderült, hogy a Falcon 9 indítása előtt további ellenőrzésekre lesz szükség, így a felbocsátás késni fog. A vállalat arról nem tett említést, hogy miért kell újabb teszteket végrehajtani, illetve hogy mikorra várható az indítás.

Az érintett rakéta idén már kétszer repült: májusban egy bangladesi, augusztusban pedig egy indonéz műholdat szállított az űrbe.

A SpaceX számára a rakéták újrahasznosítása kiemelten fontos, Elon Musk vezérigazgató többször elmondta már, hogy ezzel jelentősen csökkenthetik a felbocsátások költségeit. Korábban már több olyan Falcon 9 is volt, melyet egyszer újrahasznosítottak, de a hétfői indítás lehetett volna az első alkalom, amikor egy rakétát harmadszor is misszióra küldenek.

A SpaceX sokáig dolgozott azon, hogy nemcsak a Falcon 9-ek első, hanem második fokozatát is újrahasználhassák. Musk azonban a közelmúltban bejelentette, hogy ez már nem szerepel cége tervei között. A SpaceX jelenlegi fő projektje a hatalmas BFR rakéta, melyet többek közt a Mars kolonizálásához használnának fel. A BFR előreláthatóan a 2020-as évekre lesz kész.

Új képeken Elon Musk hatalmas rakétája
Holnap kiderül, hogy ki utazhat benne először, addig is csöpögnek az infók.

Az eredetileg hétfő estére ütemezett indítással 64 kisebb műholdat bocsátottak volna fel, az űreszközök nemzetközi szervezetekhez, illetve különböző országokhoz tartoznak.

Kiemelt fotó: SpaceX

Ajánlott videó

Olvasói sztorik