Tech

Ezért a telefonért őrülnek meg az emberek Európában

A nyár végén és idén ősszel rengeteg új okostelefon került a piacra: az Apple szokás szerint előállt az új iPhone modellekkel, a Samsung bemutatta az első olyan mobilját, aminek a hátlapján már négy kamera van, és októberben a Huawei is előállt a Mate 20-sorozattal. Utóbbi termékcsalád tagja a Mate 20 Pro, amit a szaksajtó az egekbe magasztal, és a vásárlók érdeklődése is jelentős, legalábbis Európában,

ahol kis túlzással az emberek megőrülnek az új készülékért.

Erre utal legalábbis a Huawei azon bejelentése, miszerint Nyugat-Európában előrendelési rekordot döntött a Mate 20 Pro. Pontos számokat ugyan nem közöltek, de a kínai cég szerint 40 százalékkal több megrendelés érkezett a csúcsmodellre, mint a korábbi rekordot tartó P20 Próra. A 40%-os növekedés pedig még jobban hangzik, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a P20 Pro az év elején 316 százalékkal múlta felül a P10 Plus iránti keresletet.

A hatalmas érdeklődés azért is érdekes, mert egy kifejezetten drága készülékről van szó, ami nem szolgáltatónál vásárolva 330 000 forintba kerül. Persze azt érdemes tudni, hogy Nyugat-Európában (de hazánkban is) Huawei Watch GT okosóra járt az előrendelések mellé, sőt akadtak országok, ahol még egy vezeték nélküli töltővel is gazdagabbak lettek azok, akik előre bizalmat szavaztak a Mate 20 Prónak.

Huawei Mate 20 Pro: ennél jobb androidos mobil még nem volt a kezünkben
Közel egy hónapig nyúztuk az új csúcstelefont, amihez fogható androidos készülék most nem nagyon található a piacon.

Az eddigi nyilvánosságra hozott adatok alapján a Mate 20 Pro jóval nagyobb siker lehet, mint az év első felében bemutatott P20 Pro, amiből három hónap alatt összesen 6 milliót értékesítettek. Ezen persze meg sem lepődnénk, hiszen a Mate 20 Pro valóban egy kiváló készülék lett, tulajdonképpen a legjobb androidos telefon, amit az utóbbi időben szerencsénk volt kézbe venni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik