A Sony több, mint húsz éve, 1994-ban lépett be az otthoni játékkonzolok piacára, méghozzá a mára klasszikussá vált, PlayStation névre keresztelt géppel, ami világszerte hatalmas sikert aratott. A játékgépből (és a ráncfelvarrott, PlayStation One néven ismert verziójából) 100 milliónál is több fogyott világszerte, csúnyán lekörözve az olyan konkurens masinákat, mint a Sega Saturn és a Nintendo 64.
A PlayStation hazánkban is népszerű konzolnak számított, a maga idejében a hazai piac 70%-át uralta, de – sokakhoz hasonlóan – vidéki kissrácként én csak álmodoztam a gépről, miközben az akkor már rég meghaladott Commodore 64 előtt ülve játszottam újra és újra a már unalomig ismert programokat.
de húsz év után most itt a lehetőség, hogy bepótolhassam az akkor kimaradt élményeket. A Sony decemberben ugyanis piacra dobja a PlayStation Classic névre keresztelt kopnzolját, ami az 1994-as kütyü miniatürizált verziója, két vezetékes kontrollerrel, beépített memóriával, és húsz olyan előre telepített játékkal, amik manapság már igazi retro klasszikusnak számítanak.
![Húsz éve erre vágytam, most végre nekem is lehet egy 1](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/csm_20181107_8023.jpg)
BEÁLLNAK A SORBA
Sokakban persze felmerülhet a kérdés, hogy vajon mennyi értelme lehet kiadni egy ilyen gépet 2018-ban, de a Nintendo erre már megadta a választ, ugyanis 2016-ban előálltak a NES Minivel, a 80-as évek ikonikus konzoljának, a Nintendo Entertainment Systemnek a hasonló változatával, ami iránt két évvel ezelőtt akkora volt a kereslet, hogy rövid idő alatt hiánycikké vált.
Nem sokkal később ugyanezt megtették a 90-es években népszerű SNES játékgéppel is, és a két retro konzol azóta több millió példányban fogyott, rengeteg pénzt hozva ezzel a japán cég konyhájára. Ezek után pedig nincs mit csodálkozni azon, hogy már a Commodore 64-ből is vásárolhatunk miniatűr verziót, és nem meglepő a Sony-féle PlayStation újrakiadás érkezése sem.
KIPRÓBÁLTUK!
A PlayStation Classic világszerte december 3-án kerül a boltok polcaira (akárcsak 24 éve az eredeti), de a Sony magyarországi képviseleténél már ki tudtuk próbálni az apróságot, ami néhány kisebb nüanszot leszámítva abszolút hozza azt, amit egy ilyen retro géptől elvár az ember.
![Húsz éve erre vágytam, most végre nekem is lehet egy 2](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/csm_20181107_8039.jpg)
Az egyetlen tenyérben elférő kütyü kiköpött mása a legendás elődjének, a két kontroller ugyanúgy előre csatlakoztatható, hátul pedig egy HDMI-kimenet található, így a gép simán ráköthető a modern tévékre. Emellett még egy miniUSB portot találunk: a konzol ezen keresztül kapja az áramot, szóval nincs külön táp, akár a tévé USB-aljzataink keresztül is elláthatjuk a működéshez szükséges energiával.
viszont a legelső verzió utánzatait kapjuk a PlayStation Classic mellé, azaz ezen a változaton még egyáltalán nincsenek analóg karok, ami a napjaink konzoljaihoz szokott felhasználóknak nagyon furcsa lesz, főleg, ha elindítunk egy olyan klasszikust, mint az első, még felülnézetes Grand Theft Auto.
Az aprócska konzol tetején a Power gomb értelemszerűen a be- és kikapcsolást szolgálja, az Open pedig elsőre csak dísznek tűnik, de néha használni is kell, az olyan több lemezes játékoknál, mint például a Metal Gear Solid, ezzel válthatunk a – virtuális – CD-k között. A Resetnek szintén van funkciója: ezzel léphetünk ki bármikor a játékokból, és ennek a jelentőségére nemsokára vissza is térünk.
A szerkezetet bekapcsolva egy meglehetősen letisztult menübe jutunk, ahol az abszolút minimális beállítások mellett az előre telepített húsz klasszikus játékot találjuk, amik konkrétan a következők:
- Battle Arena Toshinden
- Cool Boarders 2
- Destruction Derby
- Final Fantasy VII
- Grand Theft Auto
- Intelligent Qube
- Jumping Flash!
- Metal Gear Solid
- Mr. Driller
- Oddworld: Abe’s Oddysee
- Rayman
- Resident Evil Director’s Cut
- Revelations: Persona
- Ridge Racer Type 4
- Super Puzzle Fighter II Turbo
- Syphon Filter
- Tekken 3
- Tom Clancy’s Rainbow Six
- Twisted Metal
- Wild Arms
Amit ezekről tudni kell, hogy a Sony lényegében semmit nem változtatott rajtuk: ezek nem remasterelt programok, a játékmenet és a grafika szempontjából is ugyanazt kapjuk, mint húsz éve, annyi előrelépéssel, hogy a felbontás már 720p, viszont a két évtizeddel ezelőtt sztenderdnek számító 4:3-as képarány ugyanúgy megmaradt.
![Húsz éve erre vágytam, most végre nekem is lehet egy 3](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/csm_20181107_8003.jpg)
Az egyetlen komolyabb újítás, hogy a Reset gombot megnyomva bármikor kiléphetünk a játékból, mentés nélkül, ugyanis a gép megjegyzi az éppen aktuális állapotot, amihez bármikor visszatérhetünk, még akkor is, ha korábban áramtalanítottuk a gépet. De emellett használható az összes játék eredeti mentési funkciója is, a Save pontoknál elmenthetjük a játékállást a „virtuális memóriakártyára”, így arra is adott a lehetőség, hogy a húsz évvel ezelőtti megoldásokat használva haladjunk előre a játékokkal.
Ami viszont kifejezetten kellemes meglepetés, hogy a felsorolt címek legtöbbje grafikailag egész jól öregedett: a Rayman, az Oddworld, a Tekken 3 és a Persona még ma is egész pofásak, a felülnézetes GTA abszolút megállja a helyét, ugyanúgy a Destruction Derby is kellemes nosztalgiát ébreszt, és a Twisted Metal az egyetlen, amire azt mondanám, hogy a csúfsága már az élvezet rovására megy.
ahogy fentebb említettem, nincsenek analóg karok, csak gombok, ami az olyan játékoknál, mint például a Grand Theft Auto igen nagy problémát okoz, ugyanis át kell „drótozni” az agyat, hogy a karakterünk és a kocsik normálisan navigálhatók legyenek. Az irányt a D-Pad gombjaival adhatjuk meg, továbbá a gáz (négyzet) és a rükverc (háromszög) is fura helyen vannak, amit napjaink kontrollerei után igencsak szokni kell. Nem lehetetlen, de az első fél óra tuti, hogy kicsit frusztráló lesz.
![Húsz éve erre vágytam, most végre nekem is lehet egy 4](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/csm_20181107_8007.jpg)
Ugyanakkor a platformjátékok, vagy az olyan összetettebb programok esetében, mint a Metal Gear Solid nem volt semmi probléma: a húsz évvel ezelőtti alkotások lassúságát és körülményességét ugyan szokni kell, de ennek ellenére elég gyorsan el lehet merülni a klasszikusok világában. A magam részéről például alig várom, hogy a Personát és a Metal Geart otthon folytathassam…
MEGHATÁROZOTT CÉLCSOPORTNAK
És akkor el is érkeztünk oda, hogy kik lehetnek ennek a masinának a célcsoportja? A válasz elég egyszerű: akiknek volt ilyen gépe, és nosztalgiázni akarnak, illetve az olyanok, mint én, akik húsz éve vágytak rá, de a szülők soha nem állítottak haza vele. Persze biztos lehetne venni eredeti masinát is a netes bolhapiacon, lemezes játékokkal, de azt már macera lenne modern tévére kötni, itt pedig egyben kapunk egy teljesen kompakt, húsz programos csomagot.
![Húsz éve erre vágytam, most végre nekem is lehet egy 5](https://s.24.hu/app/uploads/2018/11/csm_20181107_8034.jpg)
Igazából mindkét említett csoport simán megtalálhatja a számításait ebben a masinában, hiszen a játékfelhozatal elég pofás (bár az első Tomb Raider, a Need For Speed, a Spyro: The Dragon és a Crash Bandicoot nagyon hiányzik), simán feltolulhatnak a régi emlékek, vagy esetemben végre pótolhatók olyan programokat, amiket annak idején nem volt lehetőség kipróbálni.
ami az Áfa miatt ilyen borsos, de a 30-as és 40-es korosztálynak azért kiváló ajándék lehet, ha tudjuk, hogy még mindig buzog bennük a videojátékos vér, vagy vevők a jópofa nosztalgiára. A PlayStation Classic mindkét igényt maradéktalanul kielégíti, nekem csak annyi problémám van vele, hogy a Sony igazán megoldhatta volna, hogy a 4:3-as képarány miatt a 16:9-es képernyőkön megjelenő nagy fekete csíkokat valami grafika helyettesítse – de ez már csak szőrszálhasogatás, hogy beleköthessek valamibe.