Tech

Újra kapható gyerekkorunk legnagyobb álma, és szépen tarol

A NES, avagy a Nintendo Entertainment System nevű konzol eredetileg 1983-ban jelent meg Japánban, és a 80-as évek második felében „ért át” Európába. A videojátékokért rajongó mostani 30-as/40-es korosztálynak abban az időben ez volt a legnagyobb álma, de a vasfüggöny mögött csak keveseknek adatott meg a lehetőség, hogy kipróbálják, a legtöbbünknek csak az olcsó utánzatok maradtak.

Kiköpött mása az eredeti gépnek, csak kisebb és ráköthető egy okostévére is – Fotó: Nintendo

Manapság viszont bárki megvalósíthatja a gyerekkori álmát, és beszerezhet egyet, hiszen a Nintendo 2016-ban úgy döntött, hogy piacra dobja a klasszikus gép modern verzióját, a NES Classicot, ami nagyjából abban különbözik az eredeti masinától, hogy a mérete kisebb, és kompatibilis napjaink tévéivel és monitoraival, azaz van rajta HDMI-port. A megjelenés évében a kis konzolt elkapkodták, rövid idő alatt hiánycikk lett, és a Nintendo tavaly áprilisban bejelentette, hogy le is állnak a gyártással.

Az igény ugyanakkor olyan jelentős volt a gép iránt,

hogy a cég idén ismét piacra dobta, és a visszatérésnek meg is lett az eredménye, ugyanis az NPD Group piacelemző cég szerint az Egyesült Államokban júniusban a NES Classic lett a legkelendőbb konzol, még annak ellenére is, hogy csak a hónap végén került forgalomba – eladások tekintetében viszont így is lenyomta az amúgy piacvezető PlayStation 4-et, az Xbox One-t és a Nintendo Switch-t is.

A NES Classic ára mindössze 60 dollár (itthon 20 000 Ft körül kapható), és 30 előre telepített játék található rajta, olyan klasszikusok, mint a Super Mario Bros.MetroidDonkey KongThe Legend of Zelda és a Pac-Man. És nem ez az egyetlen retro konzol a piacon, hiszen egy évvel később a Nintendo megjelentette a SNES Classic minikonzolt is, és biztosak vagyunk benne, hogy a Commodore 64 hasonló változatát is a NES Classic megjelenése ihlette.

Újra kapható a Commodore 64
Visszatért a legenda: simán csatlakoztatható a mai tévékre és monitorokra.

A retro konzol-széria ráadásul jó eséllyel a közeljövőben folytatódni fog, szóval ne lepődjön meg senki, ha hamarosan arról írunk, hogy jön a Nintendo 64 vagy a Game Boy régi játékokat futtató modern verziója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik