Tech

Titokzatos jelek érkeztek a világűrből

A szakértők 2007-ben különös, ismeretlen forrásból érkező rádiójeleket azonosítottak. Azóta sorra fedezik fel a hasonló rádiókitöréseket, kutatók egy csoportja pedig most majdnem megduplázta az ismert jelek számát.

A gyors rádiókitörések (FRB-k) olyan erős, de egyszeri rádióhullámok, melyek távoli galaxisokból származnak. Mivel az efféle események igen gyorsak, megfigyelésük egyáltalán nem könnyű. Egy új vizsgálattal azonban sikerült majdnem megduplázni az eddig ismert FRB-k számát – írja az IFLScience.

Tavaly még csak mintegy 30 gyors rádiókitörést azonosítottak a kutatók, a Ryan Shannon, a Swinburne Műszaki Egyetem munkatársa által vezetett csapat viszont most újabb 20 FRB-t mutatott ki.

Az érintett események közt található az eddigi legközelebbi és legerősebb kitörés is.

A jelek közt ugyanakkor nem akadt olyan ismétlődő forrás, mint amilyen az FRB 121102.

15 titokzatos jel érkezett egy távoli galaxisból
Nem lehetetlen, hogy a rádiókitörések egy intelligens civilizáció nyomai.

Shannonék a vizsgálatot egyetlen csillagvizsgálóval végezték, így az eredményeket sokkal egyszerűbb volt összevetni. A kutatók így sokkal pontosabban tudták meghatározni az összefüggéseket a kitörések között, és megerősítették, hogy az FRB-k valóban távoli galaxisokból érkeznek.

Egy év alatt 20 gyors rádiókitörést találtunk, ezzel majdnem megdupláztuk a 2007-es felfedezésük óta világszerte azonosított jelek számát

– mondta Shannon. A szakértő hozzátette, az Australia Square Kilometre Array Pathfinder (ASKAP) új technológiájának köszönhetően azt is igazolták, hogy az FRB-k nem a galaktikus szomszédságunkból, hanem az Univerzum távoli régióiból származnak.

Ahogy a rádióhullámok a Világegyetemen át haladnak, interakcióba lépnek az intergalaktikus űrben lévő gázokkal. A kutatók kimutatták, hogy a különböző hullámhosszú sugárzás eltérő mértékben lassul le a gázfelhők miatt. Így az FRB-k érkezésének időpontja és hullámhossza alapján következtetni lehet arra, hogy mennyi anyag van a forrás és a Föld között, vagyis a forrás lehetséges helyére is becslést tudnak adni.

Bár a módszer nem pontos, egyelőre így is ez a legjobb technika az FRB-k vizsgálatára. A számítások alapján az eddigi legközelebbi forrás mintegy 425-685 millió fényévre fekszik bolygónktól. Shannonék bíznak benne, hogy idővel képesek lesznek finomítani a módszerükön.

A csillagászok egyelőre nem tudják, hogy milyen típusú objektumok is bocsátják ki az FRB-ket. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy a kutatók a lehető legpontosabban azonosítsák a titokzatos jelek születésének helyét.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik