Arról már korábban beszámoltunk, hogy a szeptember 7-én megjelent, PlayStation 4-exkluzív Marvel’s Spider-Man videojátékot úgy viszik a boltokból, mint a cukrot: a kiadásért felelős Sony hivatalos közleménye szerint már az első három napban 3,3 millió példányt értékesítettek belőle (ezzel megelőzte a szintén idei God of War-t), és ez a szám azóta könnyedén a duplájára, vagy annál is többre nőhetett.
Az új pókemberes kalandot viszont nemcsak megvásárolni szeretik a játékosok, de a GameInformer szerint egészen más rekordokat is döntöget, hiszen a PS4-exkluzívok között ennél a programnál a legmagasabb azoknak a felhasználóknak az aránya, akik megszerzik a platina trófeát.
Ha esetleg valaki nem lenne képben a trófeákkal kapcsolatban, akkor annyit érdemes tudni, hogy minden PS4-re megjelent videojátékban trófeákat lehet gyűjteni különböző feladatok/kihívások teljesítésével: vannak bronz, ezüst és arany trófeák, és ha ezeket mind megszerezzük, akkor kapjuk meg a platina trófeát, amiből játékonként – általában – egyet lehet bezsebelni. A platina beszerzése minden játék esetében extra elhivatottságot igényel, bár kétségtelen, hogy ezen a téren elég nagy az eltérés az egyes programok között – vannak játékok, ahol könnyen megszerezhető a platina trófea,
A Marvel’s Spider-Man ezen a téren a könnyedebb játékok közé tartozik, de ennek ellenére is impozáns eredmény, hogy hiába jelent meg mindössze egy hónapja, a játékosok tíz százaléka máris megszerezte a platinát, ami nemcsak az idő rövidsége okán rekord teljesítmény. Habár a 10% elsőre kevésnek tűnhet, de ha a közelmúlt PS4-exkluzív programjaihoz hasonlítjuk, akkor máris látható, hogy az új Pókember valamiért sokkal jobban teljesít, mint a régebben piacon lévő többi versenyző.
PLATINUM TRÓFEÁK ARÁNYA KORÁBBI PS4-EXKLUZÍV JÁTÉKOKNÁL:
- Horizon Zero Dawn: 6,1%
- Infamous: Second Son: 5,8%
- Bloodborne: 5,6%
- God of War: 5,5%
- Gravity Rush 2: 5%
- Yakuza 6: The Song of Life: 3,3%
- Until Dawn: 2,9%
- Persona 5: 2,4%
- Detroit: Become Human: 2,1%
- Shadow of the Colossus: 1,6%
- Uncharted 4: A Thief’s End: 0,8%
- The Last Guardian: 0,4%
A játékosok lelkesedése ugyanakkor nem meglepő, hiszen a Marvel’s Spider-Man minden idők legjobb pókemberes videojátéka, nem mellesleg az idei felhozatal egyik legjobbja: eddig sosem látott, zseniális történettel szórakoztatja a nagyközönséget, másrészt olyan játékmenetet nyújt, aminek köszönhetően tényleg Pókembernek érezheti magát az, aki kontrollert ragad – ezek után tényleg nem csoda, hogy tízből egy játékos addig nem is hagyja abba a programot, amíg meg nem szerzi a platina trófeát.