Tech

Valósággá vált a sci-fik ijesztő technológiája

A kutatók már a hetvenes évek óta próbálnak egy olyan technológiát fejleszteni, amivel átláthatnak a falon. Míg eddig ugyan csak képregényekben, sci-fikben láthattunk ilyet, egyre több működő megoldás van. Korábban írtunk róla, hogy a Massachusetsi Műszaki Egyetem mesterségesintelligencia-kutatásokkal foglalkozó CSAIL laboratóriumának RF-Pose nevű gépagya annak képességével vértezi fel a vezeték nélküli eszközöket, hogy wifis rádiójelekkel letapogathassanak egy fal által takarásban lévő alakot, majd kövessék annak mozgását. Erről virtuális sziluettet is készít a szoftver, egy pálcikaembert.

A Kaliforniai Egyetem kutatói is egy ehhez hasonló megoldást mutattak be egy szakmai konferencián, de az ő fejlesztésük már a fal másik oldalán tartózkodó emberek számát is megtudja határozni. Ugyan korábban más szakemberek már kifejlesztették azt, hogyan lehet wifis jelekkel megszámolni egy adott helységben lévő személyeket, a kaliforniaiak megoldása falakon keresztül is működik.

A fejlesztéshez egyetlen wifi router kell, amivel mérhetővé tudják tenni a rádióhullámok csökkenését és a jelerősséget (RSSI). A különféle tárgyak, az emberi test ugyanis hatással van a jelerősségre, így rádiójelekkel feltérképezhető egy adott terület. A kutatók szoftvere a jelek ezen információk alapján egy becsült számot ad arról, hány személy tartózkodhat a helységben. A rendszer folyamatosan finomítják, jelenlegi fázisban legfeljebb 20 embert tud számolni.

Mivel a helységben tartózkodó emberek száma hasznos adat lehet a különféle cégeknek és üzleti ügyfeleknek, a módszer jövőbeni felhasználási területei az okos energiamenedzsment, a boltok üzleti tervezése, a biztonság lehet.

(Kiemelt illusztráció: ThinkStock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik