Tech

Rögtön összetörtek az új iPhone-ok

Az új iPhone-ok érkezésekor az eszközöket rögtön nyúzni kezdik a mobilos portálok, megkezdődik a szétszerelések és a különféle tartóssági tesztek izgalmas időszaka, így van ez a Magyarországon pénteken megjelenő iPhone XS és XS Mac készülékekkel is. Az első körös országokban a vásárlók már hozzájutottak a mobilokhoz. A független szervezetként működő, töréstesztjeiről ismert SquareTrade számos tesztet elvégzett az új, IP68-as tanúsítványt kapott eszközökön, és nem csak vízállóságukat vizsgálták meg, de azt is, mennyire törékenyek.

Az Apple állítása szerint az iPhone XS-t és XS Max-t rendkívül erős üveg védi, szívósabb, mint ami korábban bármelyik iPhone-ra került, és vízállóság terén is sikerült jobb eredményeket elérni, két méter mélységig fél órát bírnak a készülékek. Utóbbi állítás a tesztek szerint megállja a helyét, ám az erősebb üveg sem garancia arra, hogy ne lehessen összetörni a mobilt.

Fotó: Justin Sullivan/Getty Images/AFP

Az iPhone XS elöl és hátul is üvegborítást kapott a vezeték nélküli töltés miatt, ám láthatóan még mindig nem olyan szívós, hogy ne lehessen ripityára törni. A SquareTrade tesztje során 6 láb (1,8 méter) magasról ejtették le kemény felületre az XS-t, ami már első alkalommal megtört üveget eredményezett, előbújtak az iPhone-osok számára nem is olyan ismeretlen pókhálócskák. Az XS Max-szal is hasonló volt a helyzet.

Ugyan a készülékek oldalán futó rozsdamentes acélkeretek elegendő védelmet nyújtottak az oldalról érkező ütközések ellen, a földre közvetlenül hátlappal érkező készülékek már első hajigálásra széttörtek. Az XS Max kijelzője ugyan az üveg törése után is működött, de az XS panelje használhatatlanná vált.

Sörbe nyugodtan mehet!

Az Apple bemutatóján kiemelt szerepet kapott a vízállóság, a készülékeket megfürdették vízben, sós tengervízben, narancslében is. A SquareTrade a sört választotta, fél órán át áztatták a készülékeket másfél méter mélyen nemes nedűvel töltött tartályban. Ahogy az almás cég is állította: a kiadós fürdőzés után sem lett semmi baja az eszközöknek, azok továbbra is rendeltetésszerűen működtek.

A SquareTrade mindegyik iPhone-hoz egy törékenységi értéket rendelt: az iPhone XS 86 ponttal a magas kockázatnak, míg az XS Max 70 ponttal közepes kockázatnak van kitéve. Ugyan összességében jobban bírják a strapát, mint az iPhone X, attól még sikeresen összetörhetők akár első próbálkozásra is.

Ezt tudja az új iPhone XS, az iPhone XS Max és az iPhone XR
A legdrágább több mint félmillió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik