Tech hardverteszt

Ezt a fülhallgatót az isten is a fülbe teremtette, ráadásul olcsó

A Bluetooth fülhallgatók mostanra értek abba a fázisba, hogy már egy audiofil is fontolóra veszi a vásárlást. A RendeljKínait által tesztelt Awei A881BL a legfejlettebb 4. generációs Bluetooth kapcsolaton keresztül, és a meglepően sokoldalú Qualcomm CSR8635 chipset segítségével szinte elhalványítja a vetélytársakat, és elmossa a vezetékes, és az azt elhagyó termékek közötti határt - az ára pedig mindössze 7200 forint a Banggoodon.

KICSOMAGOLÁS

Az Awei termékeit már számos alkalommal teszteltük, és legtöbbször szerettük is őket, mert bagóért kínálnak komoly technikát és átgondolt funkciókat. Az Awei A881BL rugalmas fejpántos rögzítés viszont még úgy is meglepetésként hatott, hogy az Awei kínálatában már találkozhattunk ilyen kialakítással, sőt a tesztalanyunk közvetlen elődje is ilyen megoldással készült.

Minden egy helyen – Fotó: RendeljKínait

A csomagolás ugyanakkor nem rejteget váratlan dolgokat: A nyers papírdobozra, amit a biztonság kedvéért szintén feliratoztak, egy rendkívül részletes infokártyát húztak, amin láthatjuk milyen technológiákat használ a termék. A pakkot kinyitva aztán elővillan a nonfiguratív mintába tekeredett füles, ami annyira fura, hogy szinte nem is értettük, hogyan tesszük majd magunkra.

A további bontogatás után előkerül még egy USB kábel és 2 pár fülpárna, valamint egy angol/kínai használati útmutató. Érdemes öt percet szánni arra, hogy elsajátítsuk a gombkiosztást és a párosítás mikéntjét, extraként pedig a külső borításon említett garmadányi hárombetűs technológiai rövidítés jelentését találjuk meg, de ezekre kicsit lejjebb külön is kitérünk.

A kiszerelés olcsónak tűnik, de ne ítéljünk elsőre – Fotó: RendeljKínait

TESZTÜZEM

Kézbe véve az első észrevétel, hogy mennyire nincs súlya a fülesnek: mint egy doboz gyufa, mindössze 23 g. Közelebbről fixírozva aztán megcsodálhatjuk a kínai karbonmintás felületkezelést, a szitázott feliratokat, a kissé olcsó hatású műanyagokat és a varázslatos szilikonnal borított pántot. A szemrevételezés után nem voltunk elájulva, de az első próba után megváltozott a véleményünk, ugyanis

az A881BL úgy cuppan a fülkagylóba, mintha Isten oda teremtette volna, rögtön a hallójárat anatómiai megformálását követően.

Rengeteg fülhallgató kipróbálása után nekünk két rögzítő megoldás jött be a legjobban: a belülről kitámasztós, mint a BlitzWolf BW-BTS1, illetve ez a nyakpántos fortély. Ha pedig a kettő közül kell választanunk, a jelenlegi tesztalany kérdés nélkül nyer. Az ok rém egyszerű: az Awei A881BL esetében nincs vezetékezés, ami elakad a nyakban, nem kellemetlen fejforgatás közben, a súlya miatt pedig olyan kényelmes, mintha nem lenne semmi az ember fején.

A pontos illeszkedés a hangminőségre is jó hatással van, mert a Qualcomm CSR8635 chipsetje rögtön a hallójáratba projektálja a hangokat. A Bluetooth 4.2 jó választás volt, mert kilencszer több adatot tud továbbítani, mint a 4.1-es elődje, és emellett két készülékhez tud csatlakozni egyszerre.

A füles támogatja az aptX technológiát, ami veszteségmentes jeltovábbítást és alacsony késleltetést jelent, belepakolták a Qualcomm cVc zajszűrő megoldását, ami elképesztően hatékony, továbbá tisztességes DSP került bele. Mindezt megfejelték NFC chippel, 8 órás akkumulátor idővel és az egészet belepattintották egy – láttunk már jobbat, de ennyi pénzért bőven jó – IPx4-es burkolatba.

A rengeteg 3 betűs rövidítés annyira felcsigázott minket, hogy elővettük a rég letett Beats Tour fülesünket, és kölcsönkértünk egy  középkategóriás Sennheisert, hogy csináljunk egy kis összehasonlító tesztet. A fent említett cuccok jóval drágábbak az Aweinél, ráadásul vezetékesek, de a technológia fejlődik, és kíváncsiak voltunk mennyire. Tömören összefoglalva, elég jól.

A Sennheiser tisztább és teltebb, de a Beats felett eljárt az idő, azt tönkreveri. Az Awei nagyon szépen elkülöníti a sávokat, széles spektrumon szól, a magasak pont jól ciceregnek, a mélyek érezhetőek, de nem akarják leszakítani a fejedet, a kettő között pedig ott van végre a középtartomány. Valószínű, hogy az élményhez a zajszűrésnek is van köze, mert egyszerűen mindent kizár, ami zavarhat használat közben.

A használat pedig jó élmény. Az első párosítás elég gyors, de ami utána jön, arra nincsenek szavak. Bekapcsolás után egy másodperccel már boldogan csivitel a választható angol hang, hogy „connected” –

elképesztően gyors.

Mozgás közben zseniális a cucc, alig érezni, és hiába forgatjuk a fejünket, a füles meg sem moccan. Lassan két hónapja nyúzzuk napi szinten bringázáshoz, ritkábban futáshoz, illetve edzőteremben, és ilyen intenzív használat mellett már kibukott pár hiányosság. Az első hiba, ami inkább konstrukciós sajátosság, hogy napszemüveggel együtt nem kényelmes, mert mindkettő ott csücsül a fültövön.

Szintén a kialakítás az oka, hogy a mikrofon nem a legjobb, hangosan kell artikulálni beszéd közben, és akkor esetleg hallanak is valamit a túloldalon. További zavaró apróság a gombok apró mérete: ha sportra terveznek egy tárgyat, akkor annak böszme nagy gumis gombjai vannak, amiket izzadtan is biztosan lehet kezelni, nem pedig ilyen alig tapintható, de roppant dizájnos darabok.

ÖSSZEGZÉS

Az Awei A881BL lényegében a tökéletes edzőtermi füles. Ott nincs probléma a napszemüveggel, hasznos a zajszűrés, és annyira mokány a kicsike, hogy edzés után csak bevágod a táskádba és nem lesz semmi baja. Ha olyan szemüveged van, aminek vékony a szára, akkor bátran ajánljuk minden máshoz is, mert jó a cucc, és bőven megéri az árát.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik