Tech

Azt hitték, megőrülnek, miután ellenük fordult a lakás

Átlagos nyári nap volt, amikor a nő hazaérve megkönnyebbülten vált meg cipőjétől és melltartójától. Míg a lakásban tett-vett, bekapcsolta a légkondit, készített egy kávét, ám arra lett figyelmes, hogy a kávéfőző magától kikapcsol, annak ellenére, hogy biztosan nem nyúlt hozzá. Visszakapcsolta az eszközt, ami viszont pár perccel később ismét inaktívvá vált. Arra gondolt, meghibásodott.

Valahol egy másik lakásban egy másik nő életét a digitális zárral felszerelt bejárati ajtó keserítette meg, aminek minden egyes nap megváltozott a belépési kódja. Egy harmadik lakásban pedig egyenesen az őrületbe kergetett a lakót, hogy valaki az éjszaka közepén is nyomta a csengőjét, de a kamerás felvételeken sohasem lehetett senkit látni az ajtó előtt.

És volt, akinél egyszer csak 100 fokra kezdte fűteni a lakást az okosított termosztát.

De ki felel ezekért a furcsa esetekért? A technológia ördöge? Szellemek? Sok minden megfordul az ember fejében. Hálózatokra kapcsolt korunkban valószínűbb, hogy hackerekről van szó, rosszabb esetben: zaklatóról.

Forrás: ThinkStock

Az említett esetekben a zaklatók a célpontok életének megkeserítésére használják fel a technológiát. Az olyan internetre csatlakozó eszközök, mint az okosított zárak, hangszórók, termosztátok, lámpák és kamerák a kényelem ígéretével kerülnek a lakásba, de biztonsági szempontból új problémákat hoznak, mivel fegyverként is használhatók.

Az már nem újdonság, hogy ezekből az eszközökből vírusokkal botnetet (zombihálózatot) lehet toborozni, hogy azokkal hackerek túlterheléses támadásokat indítsanak különféle szolgáltatások megbénítására. A Mirai vírus felhasználásával például majdnem a fél internetet leállították az Egyesült Államokban, amikor a legnagyobb DNS-szolgáltatót célozták meg, ez volt az eddigi legnagyobb kiterjedtségű ilyen támadás.

EX A TERMOSZTÁTBAN

Eddig viszont nem nagyon lehetett hallani arról, hogy az okos technológiákat családon, vagy párkapcsolaton belüli bántalmazás, zaklatás eszközeiként használják fel, és maga a gondolat is leginkább egy rossz pszichológiai horrorfilmre emlékeztet, pedig egyre inkább létező problémáról van szó. A kémkedni vágyó felhasználók egy halom új adathoz férhetnek hozzá, így információkhoz jutva szokásaikról, napi rutinjukról, hollétükről.

A The New York Times több mint 30 interjút készített olyan áldozatokkal, jogászokkal, segítő szervezetek munkatársával, akiknek rálátásuk van a témára, akár elszenvedőjeként ilyen esetnek.

Az áldozatok közül sokan bántalmazó kapcsolatban éltek, és párjuk, vagy volt partnerük zaklatta őket.

De milyen módszerekkel élhetnek a kémkedő zaklatók a technológia lehetőségeit kihasználva?

  • E-mail vagy közösségimédia-profil feltörése, nyilvános megszégyenítés posztokban.
  • Az internethasználat követése, vagy éppen az áldozat kapcsolatainak letiltása.
  • GPS-es eszközzel való nyomkövetés.
  • Lakásban elhangzott beszélgetések rögzítése.
  • Lakáson belül készített felvételek közzététele az interneten, vagy akár élő adás indítása, meztelen felvételekkel való zsarolás.
Forrás: ThinkStock

Pontos adatokat nehéz szerezni az érintettek számáról, mivel egyelőre egy szervezet/csoport sem követi nyomon az ilyen típusú ügyeket, főleg az okos otthoni eszközök, de még inkább a módszer újdonsága miatt. Az eddig feltárt esetekben ugyanakkor túlnyomórészt nők az elszenvedői az ilyen jellegű zaklatásnak.

Okos eszközöket már idehaza is rakhatunk a házainkba, de arról nincs szó, hogy okosotthonokkal lennének tele az utcák. Amerikában annál inkább. A McKensey adatai szerint 2017-ben az Egyesült Államokban már több mint 29 millió lakásban volt valamilyen hálózatra kapcsolódó kütyü.

BIZTOS AKART BENNE LENNI, HOGY PÁRJA BOLDOG

A jelenség tanulmányozását nehezíti, hogy többen inkább névtelenek maradnak a későbbi kellemetlenségeket megelőzve. A Queenslandi Egyetem kutatói által készített videón is látható, hogy milyen zaklatottan mesélték el nők a saját történeteiket. egyikük kislányával egy szállóban húzta meg magát, ám erőszakos párja hamar rájuk talált, mivel a gyereknek egy GPS-szel felszerelt macit adott ajándékba.

Egy másik áldozat arra lett figyelmes a nappaliban meztelenül sétálva, hogy élettársa kamerákat rakott a házba, hogy minden lépését figyelhesse, az ő szavaival élve: biztos akart lenni abban, hogy szíve választottja boldog, ám ez inkább már ijesztő jelenséggé vált. A nő hiába kérte, hogy fejezze be ezt a dolgot, a férfi nem tette.

A családon belüli erőszakkal foglalkozó különféle segélyvonalakon keresztül viszont egyre több bejelentés érkezik áldozatoktól, miszerint elvesztették az irányítást az otthoni wifis ajtóik, hangszórók, termosztátjaik, fényeik és kameráik felett, és sokszor az aktuális, vagy volt partner áll az eset mögött. Kimondottan ijesztő, amikor az ember társa kezdi el idegesíteni a másik felet: kizárja a lakásból, titokban felvételeket készít, folyamatosan felügyeli tevékenységeit, vagy éjszaka használhatatlanná teszi a lámpákat, és nyomasztó hangokat kezd el játszani a hangszóróból, méghozzá a távolból,

egy mobilappon keresztül vezérelve az eszközöket.

Ruth Patrick, a családon belüli erőszakkal foglalkozó WomenSV tagjának elmondása szerint már több olyan női vendége volt, aki lelki sérüléseket szenvedett attól, hogy otthoni eszközökkel felügyelték, nyomasztották. Mivel az áldozatok úgy érzik, bárhol ott rejtőzködhet a zaklató, és nincs egy biztonságos sarok, ezért folyamatos stressznek teszik ki magukat, többen megkérdőjelezték saját mentális egészségüket is.

Ha a rossz embernek mondod el azt, hogy a férjed minden lépésedről tud, és azt is tudja, milyen mondatok hangzottak el a hálószobádban, könnyen kattantnak néznek.

A jogászokat ugyanakkor főleg az foglalkoztatja, miképp alkalmazzák a törvényeket az okos otthoni eszközökre vonatkozóan, hiszen ezen a területen is érvényes az általános jelenség, miszerint a jogszabályi környezet erősen le van maradva az újfajta technológia kihívások mögött. Bizonyos esetekben, például a biztonsági kamerával rögzített bosszúpornóra vannak már megoldások, de arra például nem, ha valaki ájulásig hajtja a hőszabályzót.

A TUDATOSSÁG LEHET A MEGOLDÁS

A megoldás könnyű lehet, gondolhatjuk, egyszerűen szakítani kell egy ilyen őrülttel, vagy kikapcsolni a rendszert. A bántalmazó kapcsolatok pszichológiája és miértje azonban összetett, miként az arra való válasz is, hogy miért nem tudnak egyes nők szakítani a mérgező körülményekkel, vagy időben felismerni partnerük torz személyiségjegyeit. A szakértők szerint sok esetben az eszközök kikapcsolás is veszélyes lehet, mert a zaklatót még jobban feldühítheti, és agresszívabbá válhat.

Ezekben a kapcsolatokban az is jelentős szerepet játszik, hogy

sok esetben csak a rendszer telepítője, a férfi érti annak működését

– fűzte az esethez Melissa Gregg, az Intel szakértője, aki szerint azért is könnyű visszaélni az okos otthoni eszközökkel, mert az áldozat nem eléggé járatos az informatika területén, így nem is tudja megvédeni magát.

Forrás: ThinkStock

Fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal, miként is működnek ezek az eszközök, mielőtt még azok bekerülnek a házba, és nem csak a vírusok, hackerek miatt. Tegyük fel magunknak a kérdéseket, hogy tudjuk-e a router jelszavát, miként változtathatjuk meg azt, és hogyan resetelhetjük az okoseszközöket, azok milyen elven működnek.

Az utóbbi időben számtalan példa bizonyította már, hogy nem lehet nem komolyan venni az internetre kapcsolódó eszközök veszélyeit, főleg, ha a közvetlen közelünkben van egy olyan személy, aki ártani szeretne, és fel is van vértezve az ehhez szükséges tudással és rosszindulattal.

(Kiemelt illusztráció: ThinkStock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik