Tech
Young woman making a mistake on a pink background

Lebukott az Instagram egyik legnagyobb szélhámosa

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

újságíró. 2018. 06. 25. 10:33

Korábban a témában:

A legnépszerűbb Instagram-fiókok tulajdonosai nem egy véletlen baleset folytán tettek szert több százezer követőre, jellemzően olyan celebek, művészek, fotósok, vagy úgynevezett „influencerek”, akiknek tartalmai nagy érdeklődésre tartanak számot. A szingapúri Daryl Aiden Yow elképesztő fotóiról ismert, pár hete még több mint 104 ezer követője volt, és olyan partnerekkel dolgozott együtt, mint a Sony, vagy a Uniqlo. Előbbi még marketingkampány során is felhasználta a férfi egyik képét egyik kamera reklámozásához.

Nemrég azonban kellemetlen dolog került ki róla, a Mothership magazin szúrta ki hogy Yow fotóinak egy része a Shutterstock nevű stockfotós oldalról származott, és a fotós semmilyen módon nem jelezte, hogy a kép nem az ő tulajdona. A portál több mint 10 olyan képet talált a férfi Instagramján, ami mások által készített képeket tartalmazó galériából származott. Némelyiket erősen filterezte, sőt még magát is odaszerkesztette a fotóra, hogy egyedibb legyen, de a tényen ez nem változtat.

Miután ez napvilágra került Yow nem tagadta a vádat, a vitatott fotókat eltávolította a fiókról, és nyilvánosan kért bocsánatot, vállalva a felelősséget. Ahogy írta, barátai korábban már többször javasolták neki, hogy hagyjon fel ezzel a gyakorlattal, de ő nem hallgatott rájuk. Yow a hír után több mint 3000 követőt vesztett, jelenleg egyetlen fekete fotó található profilján, amin bocsánatkérése olvasható.

Hi everyone, I didn’t intend to release any statement regarding recent events, largely because I did not know how I could accurately express how sorry I am. But seeing how people are now making baseless and false allegations against those close to me—simply by mere association– I have decided to confront the facts instead of leaving them subject to speculation. I did not want to let any more people down. The outrage regarding how I have conducted myself is justified and I accept full responsibility for my actions and all consequences that arise from those actions. I was wrong to have claimed that stock images and other people’s work were my own. I was also wrong to have used false captions that misled my followers and those who viewed my images. Having marketed myself as a photographer, I fell far short of what was expected of me and disappointed those who believed—or wanted to believe— in me. For all of that, I apologise. Those close to me disagree with my actions and have asked, whenever they felt that something was not right about my images, that I stop my actions immediately. I did not take their advice seriously and would give reasons that I thought would assuage any concerns they had over those images—just enough so that we would move on to other issues. I let them down with my actions. I would also like to take the opportunity to clear the air. The end-products of my collaborations with my friends remained honest and fair. Whatever my shortcomings were, I did not bring them to my collaborations. That would not have been fair to those who collaborated with me, and they would not have allowed such practices to be carried out in any event. These people are hard-working professionals and I was hurt to see people make baseless allegations or insinuations against them or question their integrity. They should not be hounded for my errors. To that end, I hope that these baseless allegations or insinuations would stop. I know I have erred and hope that I will be given the time and space to grow and better myself. For those who have stood by me, I would like to thank you and hope that I will be able to earn such kindness in the future.

A post shared by Daryl Aiden Yow (@darylaiden) on

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.