Isaac Merritt Singer neve a magyar nyelvben is összefonódott a varrógéppel. Sokan egyenesen e szerkezet feltalálójaként tartják számon, a nagy esemény dátumának pedig egy éppen 165 évvel ezelőtti napot, 1853. május 30-át szokás megadni,
Ami tény: az 1811-ben született Singer varrógépei a 19. század második felében elárasztották a világot, ő pedig dúsgazdag emberként halt meg 1875-ben, cége ma is a piac egyik legfontosabb szereplője.
A varrógép feltalálásának körülményei, illetve feltalálójának személyazonossága azonban jóval bonyolultabb kérdés annál, minthogy ennyivel el lehetne intézni, amit az is bizonyít, hogy emiatt zajlott a történelem első igazi szabadalmi háborúja, amit joggal lehet a manapság például az okostelefonok piacán zajló, ha vérre nem is, de dollármilliárdokra menő küzdelmek előfutárának tartani.
Mint az közismert, az ipari forradalom egyik fő mozgatórugója az ipar szinte minden területén óriási sebességgel beinduló gépesítés volt, ezek közül is kiemelkedő szerepet játszott a textilipar, ahol a szövőgép 18. századi megjelenése forradalmasította a termelést és indított el mélyreható gazdasági és társadalmi változásokat. A feltalálói érzékkel megáldott mérnökök és lelkes amatőrök persze a 19. században is azon dolgoztak, hogy hasonló áttöréseket érjenek el, az egyik kézenfekvő célpont pedig a szövőgépeken készült anyagok feldolgozása, azaz a varrás volt.
Nem csoda hát, hogy az 1800-as évek első felében több tucatnyian készítettek különféle masinákat: az első használható megoldást általában a francia Barthelemy Thimonniernek tulajdonítják, aki 1830-ban már katonai egyenruhák készítésére gyárat is épített, melyet saját, fából készült varrógépeivel szerelt fel. Az állásaikat féltő luddita – gépromboló – szabólegények azonban rövid úton porrá égették az üzemet, ráadásul Thimonnier megoldása nem is volt túlságosan megbízható vagy hatékony.
Hozzátartozik a történethez az is, hogy a varrógéphez szükséges apró, gyors és pontos mozgásra képes, egymáshoz is nagy pontossággal illeszkedő fémalkatrészek tömeges legyártására éppen ebben az időszakban vált képessé a szintén gyorsan fejlődő gépgyártás is,
Tovább folyt tehát a versenyfutás egy igazán jól működő varrógép létrehozásáért, viszont ekkoriban már az Egyesült Államok lett a fő terep. Az első, már a modern varrógépekhez hasonlító szerkezet szabadalmát Elias Howe nyújtotta be 1846-ban. Howe egyrészt maga is igyekezett gyártani és forgalmazni gépeit, másrészt viszont akkora licenszdíjat követelt mindenkitől, aki az ő megoldásait egy saját géphez szerette volna felhasználni, hogy ez sokakat elrettentett a további próbálkozástól.
De nem Singert. A korábban már egy bányagép szabadalmából egész szép összeget kereső – majd ezt igazi szenvedélyébe, a színészetbe egy saját színház felállításával gyorsan el is verő – Singer ekkoriban gépek javításával foglalkozott, így került kezébe egy Howe-féle masina. A javítást kicsit tágan értelmezve Singer jelentősen átalakította a szerkezetet, a munkafelületet vízszintessé alakította, Howe görbe tűjét egyenesre cserélte, ráadásul az egyenletes sebességet biztosító pedálhajtással is kiegészítette a gépet. Ötleteit szabadalmaztatta is, majd tőkét szerezve saját gépek gyártásába kezdett.
A helyzetet tovább bonyolította, hogy közben mások is javítgatták Howe eredeti ötletét, így az 1850-es évek közepére az a helyzet állt elő, hogy a kor legjobb varrógépeihez legalább négy különböző cég szabadalmaira szükség volt. Ezek folyamatosan perben álltak egymással, illetve fizették a licenszdíjakat, így pedig a varrógépek ára csak nem akart csökkenni az egyre egyszerűsödő tömeggyártással, meggátolva ezzel igazán széles körű elterjedésüket.
Ekkor azonban egy Orlando Brunson Potter nevű ügyvédnek forradalmi ötlete támadt: megkereste a legfontosabb szabadalmak birtokosait, és megegyezésre bírta őket, létre hozva a kilenc, a varrógéphez szükségesnek vélt szabadalmat egy kézbe helyező Sewing Machine Combination nevű szervezetet 1856-ban. Innentől ez a társaság szedte be a lecsökkentett, egységesített licenszdíjat minden egyes legyártott varrógép után, a négy alapító – Howe, Singer, a Grover and Baker vállalat, valamint a Wheeler, Wilson és társai nevű cég – pedig a szabadalmaik értékének arányában részesültek a bevételekből.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért Singer gépei árasztották el a világot, és miért az ő neve maradt fent máig, mint a varrógép atyja? Nos, ez már nem mérnöki, hanem vállalatirányítási kérdés volt: a Singer agresszívan terjeszkedett a külföldi piacokon, kiváló ügynökhálózatot hozott létre, folyamatosan hirdette magát, a cégen belül pedig hatékony, központosított irányítást valósítottak meg.
Olyan – szintén a mai mobiltelefonok piacára emlékeztető – praktikákat is bevetettek, mint az egymást váltó újabb és újabb, nem feltétlenül olyan nagy fejlődést jelentő modellek gyors, nagy hírveréssel egybekötött megjelentetése, ami a vásárlókat gépeik gyakori cseréjére ösztönözte.
A Singer a cégalapító halálát követő évben, 1876-ban már túl volt a kétmilliomodik eladott varrógépen, maga Isaac Merritt Singer pedig igazi iparmágnásként élte le utolsó évtizedeit: hatlovas hintóval járt New York utcáin, konzervatív becslések szerint is 18 gyermeket nemzett négy különböző nőnek, sőt még színészi ambícióit is kiélhette, miután hatalmas villájában saját színpadot építtetett magának.
Kiemelt kép: Michal Fludra/NurPhoto/AFP
