A 2011-ben alapított Red Barrels játékstúdió rögtön az első munkájával beírta magát a játéktörténelembe: a belső nézetes, a bujkálásra és menekülésre alapozó Outlast egészen új életet lehelt a horrorjátékok műfajába, és az elhagyatott elmegyógyintézetben játszódó történet még
A kanadai fejlesztők négy éve annyira ráéreztek valamire, hogy még a jelentős múltú Resident Evil-sorozat határozottan jól sikerült idei része is merített a munkájukból. Ezek után abszolút kíváncsian vártuk, hogy az április végére időzített folytatás vajon mit tartogat a horrorrajongók számára.
JÁRT UTAT…
Ami a játékmenetet illeti, a Red Barrels nem nagyon piszkált bele a korábban jól működő receptbe. Ezúttal is egy újságírót alakítunk, Blake Langermannt, aki a szintén riporter feleségét, Lynnt kíséri az arizoniai sivatagba, hogy együtt járjanak utána egy várandós lány brutális halálának.
A sztori első tíz percében a helikopterünk felmondja a szolgálatot, lezuhanunk, és bár szerencsésen túléljük a nem túl sima landolást, az asszony eltűnik, és a feladatunk, hogy rábukkanjunk a már első látásra sem túl bizalomgerjesztő vidéken.
Akárcsak az elődjének, az Outlast II-nek is az a sarokköve, hogy a főhős tényleg nem több, mint egy kamerával felszerelt riporter. Nem erős, nem tud harcolni, nincs fegyvere és nem is ért az ilyen jellegű „szerszámokhoz”. Ez az ő szempontjából elég nagy szívás, a játékmenetet viszont pont ez teszi vérfagyasztóvá: a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség érzése.
Nem alakítói, csupán elszenvedői vagyunk az eseményeknek, életben maradásunk záloga pedig a folyamatos menekülés és a bujkálás (hordókban, fűben, ágy alatt és zárt ajtók mögött).
óvatosak vagyunk, minden apró zajra felszisszenünk, folyton a hátunk mögé kémlelünk, félelemmel a szívünkben várjuk mi leselkedhet ránk egy ajtó mögött, és szó szerint rettegünk, mikor valami vagy valaki a nyomunkba ered, hogy véget vessen az életünknek.
A túlélésben ezúttal is egyetlen tárgyra hagyatkozhatunk: a kameránkra. Egyrészt újságírók vagyunk, így a fontos dolgokat rögzíteni kell, de ami ennél is fontosabb, hogy a kézikütyünk rendelkezik éjszakai móddal, aminek a használata elengedhetetlen, hiszen enélkül esélyünk sincs a vaksötét helyszíneken.
Ami újdonság, hogy a kamera ezúttal rendelkezik beépített mikrofonnal: szintén életmentő funkció, hiszen a segítségével be tudjuk mérni, honnan jön a zaj, sőt még az is megállapítható, hogy milyen messziről. Talán mondani sem kell, hogy ez milyen hasznos funkció, ha az utánunk kutató tébolyodottak elkerüléséről van szó…
PRO ÉS KONTRA
Ami kiválóan működik az Outlast II-ben, az a hangulatkeltés. A szerencsétlen landolás után az első viskókat elérve szép lassan belénk költözik a félelem, és nem is nagyon ereszt a játék végéig. A program szinte végig képes fenntartani a feszültséget, köszönhetően a zseniálisan nyomasztó hangoknak és zenéknek, a folyamatosan merülő, elemekkel életben tartható kamerának, és a valóban ijesztő, nem egyszer egészen gyomorforgató környezetnek.
Nem elég, hogy a Bibliát teljesen kifacsarva értelmező, durván agresszív szekta területére tévedtünk, de idővel a főhősünk múltjával is meg kell küzdenünk, ami egy kifejezetten nyomasztó egyházi iskola falai repít vissza minket – ezek a részek ráadásul sokszor jobban megdolgoztatják a szívünket, mint a megszállott vidékiek tényleg gusztustalan odúi és vermei.
A játék a klasszikus horrorok mintáját követi: néha csak sejtet, ügyesen építi és tartja fenn a feszültséget, néha egy villanásra hozza ránk a frászt, a csúcspontokon pedig tényleg nyakon önt a rettegés, és lélegzetvisszafojtva igyekszünk menteni a szaros kis életünket.
Nagy kár viszont, hogy az utóbbi pillanatok sokszor frusztrálóak. Az első Outlast-ban a fejlesztők nagyszerűen lavíroztak egy vékony vonalon, a folytatásban viszont csúnyán átestek a ló túloldalára. Hogy miről van szó? Harcolni ugye nem lehet, a túlélés záloga a menekülés/bujkálás, ám ez sokszor
A helyszínek sötétek, sokszor viszonylag méretesek, szabadon be lehet járni őket, viszont jó párszor úgy vannak kialakítva, hogy csupán egy egérutat rejtenek, és ha nem úgy gondolkodunk, mint a fejlesztők, akkor csak jó néhány halál után jövünk rá arra az egyetlen megoldásra, ami a továbbjutásunk kulcsa.
És ez nemcsak frusztráló, de az atmoszférának sem tesz jót: megtöri a játékmenetet, a borzongást az idegesség váltja fel, és óhatatlanul megeshet, hogy néhány ilyen élmény után (jobb felkészülni, lesz egy pár) az ember inkább hagyja a francba az egészet.
ALSÓNEMŰT FELKÖTNI
Az Outlast II nem hibátlan, és a fentebb ecsetelt, elhibázott fejlesztői döntés okán nem nyújt olyan tisztán borzongató érzést, mint az első rész. Viszont ennek ismeretében sem nevezhető rossz játéknak, sőt a Resident Evil 7 után itt egy újabb horror, ami elé érdemes leülni. Jó pár alkalommal felforralja majd az agyvizünket, ugyanakkor tényleg félelmetes élmény, és a két szálon futó sztori is tartogat igencsak „kellemes” meglepetéseket.
Milyen tévén játszunk?
Az Outlast II tesztünk mellé az LG egyik jelenlegi csúcstévéjét, az OLED-paneles, 139 centi képátlós C6V modellt vetettük be, ami nemcsak az ultra HD okán jó választás, de a készülék támogatja a HDR-t is, így a játék és a PlayStation 4 Pro minden extra funkcióját ki tudtuk vele próbálni. A készülék viszont nemcsak a Sony erősebb hardverrel szerelt konzoljával párosítva, játék közben állta meg a helyét, de a kiváló színeknek, a tűéles képnek, a remek kontrasztnak és a gyönyörű feketéknek hála a film- és sorozatnézés élményét is új szintre emelte – nemcsak a 4K-s tartalmak, de a felskálázott Full HD mozgóképek esetében is.
A játék első fele inkább az ijesztegetésre, és arra megy rá, hogy fintorogva pásztázzuk a kameránkkal, ez viszont csak a bemelegítés, a félidőt követően indul be az igazi őrület, nem egyszer tényleg rendesen megdolgoztatva az idegrendszerünket – már csak ezért is érdemes felülemelkedni a sokszor csupán a szerencsén múló meneküléseken, és ha más nem, lenyugtató szüneteket tartva végigvinni a programot.
Célját tekintve ugyanis egy kifejezetten eredményes alkotással van dolgunk: este, egyedül egy sötét szobában ez a játék folyamatosan képes a frászt hozni az emberre, ráadásul ötször hosszabb ideig tart, mint egy átlagos horrorfilm, és (PC-n) csak 28 eurót (8700 Ft) kérnek érte.
Az Outlast II nem való mindenkinek, ez kétségtelen, de ha valaki szereti borzongást, esetleg kedvenc időtöltése rémüldözéssel levezetni a napi stresszt, ráadásul úgy, hogy ő van a főszerepben, az a Red Barrels legújabb munkájával kifejezetten jó lóra tesz.
Az Outlast II 2017. április 25-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, egyaránt elérhető dobozos és digitális kiadásban. Tesztünket a PlayStation 4-es verzió alapján készítettük.
