Tech

Kamera helyett hangfallal figyelnek

A Microsoft legújabb fejlesztésével a legapróbb mozdulat sem marad észrevétlen.

A Kinect kamerarendszert elsősorban xboxos játékokra és szórakoztatásra szánták, s bár immáron a redmondi vállalat is azon dolgozik, hogy egyéb helyeken is elérhetővé váljon, a fejlesztők fantáziáját inkább az alternatív megoldások fogták meg: létrehozták a Különvélemény című filmből ismert kezelőfelületet, az ember mozgását lekövető robotot, a Kinect felvételeit felhasználó hologramot, a digitális jelnyelvtolmácsot és Sauron szemét is életre hívták – hogy csak néhányat említsünk azok közül, amelyekről mi is írtunk.

Mint kiderült, a Microsoft nemcsak a kép-, hanem a hangalapú mozgásérzékelésen is dolgozik: a SoundWave névre hallgató projekt szó szerint kifüleli minden mozdulatunkat. Az egyelőre fejlesztés alatt álló technológia a Doppler-effektust használja – ez a kifejezés a megfigyelő és a megfigyelt közötti relatív mozgásnak köszönhető frekvenciaváltozást írja le. A számítógép a meglévő hangfalakból az ember számára nem hallható (18-22kHz frekvenciájú) hangot ad ki, amelynek visszaverődéseit a mikrofon érzékeli, értelmezi, majd a kezelőfelületen megjeleníti.

A fent látható eredmények egyelőre valóban roppant kezdetlegesek, de jelen pillanatban talán már az is izgalmas, hogy ez a technológia egyáltalán létezik. Két dolog azonban máris roppant meggyőző: egyrészt a rendszer működése nem zárja ki azt, hogy a felhasználó közben zenét hallgasson, másrészt a számítógép így automatikusan képes felismerni, hogy ülnek-e előtte, vagyis ha a felhasználó elmegy, a gép magától lezárhatja vagy kikapcsolhatja magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik