Tech

Betiltanák a Windowst a németek

A mannheimi tartományi bíróság nem jogerős döntése értelmében a Microsoftnak ki kell vonnia a német piacról az Xbox játékkonzolt és a Windows 7 operációs rendszert.

A Motorola által indított perben a bíróság bizonyítottnak találta, hogy a Microsoft megsértett egy videotömörítési eljáráshoz fűződő szabadalmi jogot, amelynek tulajdonosa a Motorola. Az ítélet szerint a Microsoftnak ezért egyrészt kártérítést kell fizetnie, másrészt ki kell vonnia a német piacról azt a két terméket – az Xboxot és a Windows 7-et -, amelyekben alkalmazzák a technológiát.

Az elsőfokú döntésnek egyelőre nincsen következménye a felhasználókra nézve, mivel a Microsoft természetesen fellebbezéssel él. Jelzésértékű azonban, hogy az amerikai szoftvercég áprilisban éppen a Motorolával folytatott vitára hivatkozva helyezte át európai logisztikai központját Németországból Hollandiába, mert attól tartott, hogy pervesztés esetén a német hatóságok lefoglalhatják az érintett termékeket.

Szakértők szerint a Google érdekeltségébe tartozó Motorola elsősorban nem a négymilliárd euró jogdíj megszerzésére törekszik, hanem átfogó megállapodást kíván elérni a Microsofttal a szabadalmi védelem alatt álló technológiai megoldások kölcsönös használatáról.

Elektronikai, informatikai óriáscégek gyakran fordulnak német bírósághoz szabadalmi jogi ügyekben, mert a német szabályozás nemzetközi viszonylatban igen szigorú. Német bíróság tárgyalja például az Apple és a Samsung ügyét, amelynek fókuszában a Galaxy Tab 10.1 és az iPad 2 táblagépek közti hasonlóságok állnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik