világbajnokság

Michael Ballack, a német labdarúgó-válogatott egyik kulcsembere, aki súlyos sérülése miatt nem játszhat a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokságon, Bastian Schweinsteigert javasolta utódának a csapatkapitányi posztra. “Schweini a legalkalmasabb, magabiztos, felelősségteljes játékos, igazi vezéregyéniség” – nyilatkozta szerdán a londoni Chelsea légiósa, aki szombaton, a Portsmouth elleni angol kupadöntőn egy durva szabálytalanság következtében szenvedett bokaszalag-szakadást. “Mindent [...]
2010. 05. 19. 13:32
Az FC Barcelona friss aranycipőse hazaérkezése alkalmával nyilatkozott, s vb-várakozásait taglalva arról is beszélt, reméli, hogy olyan jól fog játszani a nemzeti együttesben, mint a klubjában tette. “Megítélésem szerint az argentin válogatott esélyes a végső győzelemre azzal együtt is, hogy sokan nem sorolják a favoritok közé. Úgy vélem, ez még jól is jön nekünk – [...]
2010. 05. 19. 10:12
Kikerült a címvédő olasz labdarúgó-válogatott keretéből az előző világbajnokság egyik hőse, Fabio Grosso, aki Marcello Lippi szövetségi kapitány keretszűkítésekor esett áldozatul. A szakvezető kedden két embertől vált meg előzetes, 30-as keretéből: Grosso mellett juventusos csapattársa, a középpályás Antonio Candreva maradt ki a vasárnap sestriere-i edzőtáborba vonuló csapatból. Grosso a 2006-os németországi vb-n a Squadra Azzurra [...]
2010. 05. 18. 17:00
Képesnek tartja a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság megnyerésére a spanyol válogatottat Luis Aragonés korábbi szövetségi kapitány, aki 2008-ban Európa-bajnoki címig vezette a gárdát. “A spanyol csapat megtanult nyerni – idézte kedden a 71 éves szakembert a Marca című sportnapilap. – Ugyanolyan magabiztosan kell futballozniuk a játékosoknak, mint a két évvel ezelőtti Eb-n, de tudniuk kell, ha kifognak [...]
2010. 05. 18. 11:31
Kevin-Prince Boateng, akinek szombati durva belépője nyomán Michael Ballack nem vehet részt a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, azt állítja, az elhibázott szerelésnél nem akart szándékosan rosszat a német válogatott csapatkapitányának. “Nem tehetek mást, mint hogy bocsánatot kérek. Elkéstem a belépőnél, és telibe találtam Ballackot, nagyon buta megmozdulás volt. Kétszer elnézést kértem tőle a pályán, a mostanival együtt [...]
2010. 05. 18. 10:49
Miroslav Satan személyében világbajnok és Stanley Kupa-győztes csatárral erősít a németországi jégkorong-világbajnokságon szereplő szlovák válogatott. A 35 éves támadót azt követően nevezték be a tornára, hogy klubja, az észak-amerikai profiligában (NHL) érdekelt Boston Bruins kiesett a rájátszásban. Satan akár már a hétfő délutáni, finnek elleni mérkőzésen pályára léphet. A szlovákoknak minden pontra szükségük van, máskülönben [...]
2010. 05. 17. 13:47
Az angol Guardian blogrovatának szerzője szerint a lista élére kívánkozik az 1954-ben ezüstérmet a nyert magyar Aranycsapat, amelyben olyan sztárok játszottak, mint a Puskás Ferenc, Bozsik József, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és Hidegkuti Nándor. A torna toronymagas favoritjaként érkezett a magyar csapat, miután 36 meccsen át veretlen maradt, kétszer is megalázó vereséget mért Angliára, és [...]
2010. 05. 14. 17:20
Nem játszik Kanada nemzeti együttesében a most zajló világbajnokságon a vancouveri olimpia legnagyobb sztárja, Sidney Crosby, aki az ötkarikás aranyérmet jelentő gólt lőtte a februári játékokon. A fiatal hokis klubcsapatával, az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő Pittsburgh Penguinsszel nem jutott be az NHL bajnoki rájátszásának főcsoportdöntőjébe, s a csütörtöki kiesés után a válogatott szakvezetői azonnal [...]
2010. 05. 14. 13:12
A márciusban Achilles-ín-sérülést szenvedett 35 éves, 115-szörös válogatott középpályásnak Fabio Capello szövetségi kapitány összekötő szerepet szán az edzők és a játékosok között. “Beszéltem már a szövetségi kapitánnyal, illetve asszisztensével, Franco Baldinivel, azt mondták, úgy érzik, lenne szerepem” – nyilatkozott Beckham, aki ugyanakkor arra a felvetésre, hogy esetleg valamilyen edzői feladatot látna-e el, úgy reagált: konkrétumokról [...]
2010. 05. 14. 12:03
Befejezi pályafutását a június 11-én dél-afrikai kezdődő labdarúgó-világbajnokság után Giovanni van Bronckhorst, a holland válogatott csapatkapitánya. “Már hónapok óta kétségek között gyötrődök, mert nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de most hogy megtettem, megkönnyebbültem” – mondta a Feyenoord 35 éves védője, aki hozzátette, a vb csodálatos lezárása lesz karrierjének. Van Bronckhorst 97-szer lépett pályára [...]
2010. 05. 12. 15:52
Kedden megnevezte a 30-fős bő keretét Bern van Marwijk holland szövetségi kapitány. A tréner némi meglepetésre kihagyta a veterán támadót, aki némi értetlenkedéssel vette tudomás a szakvezető döntését. „Nagyon csalódott vagyok. Úgy gondolom, hogy segítségére lehettem volna a nemzeti tizenegynek” – nyilatkozta Ruud van Nistelrooy egy holland rádióban. „Többet feltehetően már nem fogok szerepelni a [...]
2010. 05. 12. 15:28
“A belépők 90 százaléka elkelt, és nincs kétségünk afelől, hogy minden találkozó teltházas lesz” – jelentette ki kedden Danny Jordaan főszervező. A nemzetközi szövetség (FIFA) áprilisban kezdte meg a 2,7 millióból hátramaradt 500 ezer jegy értékesítését, melyeket elsősorban a helyi fekete lakosságnak szán. “Hibát követtünk el, amikor korábban kizárólag az interneten árusítottuk a belépőket, mert [...]
2010. 05. 11. 17:26
Marcello Lippi, a címvédő olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden nyilvánosságra hozta bő, 30 fős keretét, a június 11-én rajtoló dél-afrikai világbajnokságra. A névsorban nem szerepel Francesco Totti, az AS Roma kapitánya, aki a 2006-os vb után lemondta a válogatottságot, ám ebben a szezonban jelezte, hogy ha számít rá Lippi, akkor hajlandó ismét felhúzni a címeres [...]
2010. 05. 11. 16:48
Meghívót kapott az angol labdarúgó-válogatott bő, 30 fős keretébe Jamie Carragher, az FC Liverpool hátvédje, aki három évvel ezelőtt mondott le a nemzeti csapatban való szereplésről. A rutinos középső védő mellett helyet kapott a gárdában az újonc középpályás Adam Johnson (Manchester City), valamint a közelmúltban bokasérülést szenvedett Gareth Barry (Manchester City) is. Fabio Capello, az [...]
2010. 05. 11. 15:39
A kisebb műtéten átesett John Obi Mikel és a klubcsapatában keveset foglalkoztatott Nwankwo Kanu is bekerült a labdarúgó-világbajnokságra készülő bő nigériai keretbe. Mikelnek, a Chelsea középpályásának május elején operálták a térdét, ennek ellenére számít rá Lars Lagerback szövetségi kapitány. A svéd szakvezető a 33 éves Kanunak minden bizonnyal korábbi teljesítményei alapján küldött meghívót. A keretben [...]
2010. 05. 11. 15:30
A 31 esztendős, Stanley Kupa-győztes támadó szereplésére azután kerülhet sor, hogy klubja, a Detroit Red Wings kiesett az észak-amerikai profiliga (NHL) rájátszásából. Dacjuk az NHL alapszakaszában a legjobb volt 70 pontjával. A Detroit búcsúja révén a svédek is erősítenek Jonathan Ericsson személyében. A 196 cm magas védőnek ez lesz az első olyan tornája, amely a [...]
2010. 05. 11. 13:56
Több meglepetéssel szolgálva majdnem végleges világbajnoki keretet ismertetett hétfő este Carlos Queiroz, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: a szakvezető a lehetséges harminc helyett csak 24 játékost nevezett meg, így csupán egynek kell majd azt mondania június 1-jéig, hogy nem utazhat Dél-Afrikába. A meghívottak között van Pepe, a Real Madrid futballistája, aki decemberi térdműtéte óta nem [...]
2010. 05. 11. 10:54
Az FC Porto középpályását azért marasztalták el, mert verekedett az argentinok elleni, októberi selejtezős mérkőzésen. Büntetése miatt csak a harmadik csoportmérkőzésen állhatna először a válogatott rendelkezésre, így viszont nem számít rá Oscar Washington Tabarez szövetségi kapitány, aki magyar idő szerint kedd hajnalban ismertette az egyelőre 26 nevet tartalmazó listáját. Meglepetésekkel nem igazán szolgált a szakvezető, [...]
2010. 05. 11. 10:47
A csapatkapitány már a hétfő esti, lettek elleni 6-1-es siker alkalmával sem öltözött be. Az előző két vb-n az oroszok mögött ezüstérmes kanadaiak már biztos középdöntősök. A másik tengerentúli alakulat, az amerikai csapat két hosszabbításos vereségével nagy bajba került: csak akkor jut biztosan tovább, ha nyer a finnek ellen szerdán. Ellenkező esetben az a csúfság [...]
2010. 05. 11. 10:17
Okada Takesi szövetségi kapitány hétfőn nevezte meg azt a 23 játékost, aki helyet kapott a csapatban, s elmondta azt is, hogy a június 11-én kezdődő dél-afrikai futball-vb lesz az utolsó nemzetközi torna, amelyen irányítani fogja a nemzeti együttest. “Kavagucsi tapasztalata miatt utazik velünk, a jelenléte ugyanis ösztönzően hathat a társakra – fogalmazott az 53 éves [...]
2010. 05. 10. 11:24
Kisebb ágyéksérülést szenvedett Wayne Rooney, az egy hónap múlva kezdődő világbajnokságra készülő angol labdarúgó-válogatott csatára. A 24 esztendős gólfelelőst vasárnap klubjának, a Manchester Unitednek az utolsó bajnokiján le kellett cserélni. “Nem hiszem, hogy súlyos lenne, a vb-re már jó lesz” – jegyezte meg Sir Alex Ferguson, a Chelsea-vel szembeni versengésben végül alulmaradt MU vezetőedzője. A [...]
2010. 05. 10. 10:21
A doppingellenes küzdelem jegyében zöld színű korongokkal melegítenek be három mérkőzésre is a péntek este kezdődő németországi jégkorong-világbajnokságon. A “Dopping nem hoki”, illetve a “Dopping lesen van” szlogeneket használó kampányban olyan élő legendának számító játékosok vállaltak szerepet, mint például Wayne Gretzky vagy Jari Kurri. Zöldpakkos melegítés lesz a Németország-Egyesült Államok nyitómeccsen – amelyre világcsúcsot jelentő [...]
2010. 05. 07. 14:03
Olvasói sztorik