üzlet

A bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévében 1,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első félévben 1,9 százalék volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Elemzők szerint a harmadik negyedévben a gazdasági növekedés egy százalék alá hűlhet.
2007. 09. 07. 10:50
Magyarország 15 operatív programjából 14-re már igent mondott Brüsszel. A társadalmi megújulás operatív programja vár még elbírálásra, de rövidesen ebben is meg kell születnie a döntésnek - mondta Székesfehérváron, a Közép-dunántúli és a Nyugat-dunántúli regionális fejlesztési tanács elnökeivel közösen tartott sajtótájékoztatón.
2007. 09. 07. 07:14
Kevesebb, de hatékonyabb reformot javasolt a kormánynak Kupa Mihály és Varga Mihály volt pénzügyminiszter a Figyelő 50. születésnapján tartott konferencián. Draskovics Tibor kormányzati reformfelelős ezzel szemben úgy vélte, csak a változtatások sorozata akadályozza meg a hiány újratermelődését. A pénzügyminiszterek vitáját szellemileg Hetényi István, a Lázár-kormány volt minisztere uralta, Járai Zsigmond pedig rablóbandának nevezte a koalíciót.
2007. 09. 06. 17:35
Több mint kétszer annyi hozzáadott értéket állít elő egy átlagos amerikai dolgozó egy évben, mint magyar társa, ráadásul a hatékonyságuk közötti különbség az utóbbi években tovább nőtt. Az adatokban az Egyesült Államok technológiai fölénye tükröződik, vagyis nem arról van szó, hogy a magyar munkavállaló sokat lazsál. A versenyben ráadásul Európa is vesztésre áll.
2007. 09. 06. 12:00
Több mint 800 új munkahely jön létre a mintegy 18 millió eurós beruházással a Magyarországra települő kínai, Livan Biodegradable-nek köszönhetően – jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter Kínában a Magyar Évad rendezvénysorozaton csütörtökön.
2007. 09. 06. 11:09
A Szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. használt fel két szállítmány mérgezett guargumit, a termékek nagy része már elfogyott, a maradékot zárolták – írja a Délmagyarország. A gabonakutató vezetője csütörtökre ígér részleteket. Magyarországon összesen 202 cég termékeiben mutatták ki a dioxint.
2007. 09. 06. 08:01
Egyre nagyobb arányban vásárlunk saját kereskedési márkás terméket, állítják a FigyelőNetnek nyilatkozó szakértők. A piac is ezen termékek palettájának bővítése felé mozdul el: a Tesco kedden jelentette be, hogy összesen 1200 darabbal növeli saját márkás termékeinek számát, és ezzel a magasabb minőség felé fordul. A márkaszövetség szerint azonban a piacvezető márkáknak óriási előnyük van a kereskedelmi láncok márkái előtt, mégpedig az, hogy bárho
2007. 09. 06. 07:00
Pénzügyi befektetőként vizsgázik Debrecen. Miután közel 5 milliárd forintot költött a városi reptérre, ennél jóval többért szeretné eladni - olvasható a Figyelő legfrissebb számában.
2007. 09. 05. 16:57
Greenpeace-aktivisták szerdán reggel karantén alá vették a Duna-deltában található Braila szigetét az ott talált illegális génmódosított szója- és kukoricaültetvények miatt.
2007. 09. 05. 14:00
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) levélben kéri, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) közölje, mely vevők mekkora tulajdonrészhez jutottak az FHB részvényértékesítés során – mondta Dióslaki Gábor, a szövetség elnöke.
2007. 09. 05. 13:28
Érdemi változás nem lesz jövőre az adórendszerben – derül ki az Index által megszerzett törvénytervezetből. A dokumentum szerint a luxusadó 2009-től ingatlanadóvá alakul, és megmarad az eva és az ekho.
2007. 09. 05. 12:08
Egytonnányi dioxinnal szennyezett guargumit használt fel egy sütőipari alapanyagot gyártó szegedi cég. A hatóság szerint a mérgezett adalékanyaggal készült termékek nagyobb részét már megették a fogyasztók, de nem lesz bajuk tőle – írta a Délmagyarország.
2007. 09. 05. 09:05
Az amerikai Mattel Inc. játékgyár világszerte több mint 800 ezer játékkészletet visszahív, mert – közleménye szerint – megengedhetetlen mennyiségű ólmot tartalmaznak a Kínában gyártott árucikkei.
2007. 09. 05. 08:06
Várhatóan egyedül marad Gráf József agrárminiszter az élelmiszerek áfájának csökkentésére vonatkozó javaslatával a kabinet mai ülésén: sem a kormány, sem a két koalíciós frakció nem ért egyet az FVM elképzelésével – írja a Világgazdaság.
2007. 09. 05. 07:54
Európában 10-12 ezer dolgozó veszti el állását a brit-holland ipari óriásvállalatnál, az Unilevernél - közölték szakszervezeti források, amelyek szerint 20 ezres a világméretű leépítés, ennek nagyobb fele tehát az európai "kvóta".
2007. 09. 04. 18:08
Az európai, az amerikai és a japán gazdaság is gyorsabban nőtt a második negyedévben, mint a magyar, így elmondható: térségünk egyetlen országaként nem felzárkózunk azt élbolyhoz, hanem egyre elmaradunk tőle.
2007. 09. 04. 12:46
A Russneft kőolaj- és gázipari konszern részvényei 100 százalékának megvásárlásához kérte az orosz versenyhivatal jóváhagyását a Kreml-barát vállalkozónak tartott Oleg Gyeripaszka Basic Element holdingja – jelentették a moszkvai lapok kedden.
2007. 09. 04. 12:30
A Fidesz Veres János pénzügyminisztert kívánja meghallgatni a parlament költségvetési bizottságában az FHB-bankcsoport privatizációjának körülményeiről, mert a párt szerint sem a tranzakció módja, sem időzítése nem volt helyes.
2007. 09. 04. 12:06
A Fidesz szerint áron alul adhatja el a „családi ezüstöt", az Elmű-részvényeket a főváros, mert a közgyűlés alacsony minimáláron adott felhatalmazást az eladásra a főpolgármesternek.
2007. 09. 03. 16:01
A „szabályalapú” költségvetésre való áttérés tovább nem halasztható – olvasható végkövetkeztetésként az ÁSZ jelentésében, vagyis az intézmény azt szeretné, ha törvény rögzítené a költségvetés egyensúlyát és fenntarthatóságát biztosító szabályokat.
2007. 09. 03. 15:50
A bírságon túl kártérítést is fizethetnek a magyar államnak a kartellezésért jogerősen elítélt útépítők. A cégek által okozott kár mértéke még alku tárgya, de a versenyhivatal számításai szerint legalább 28 milliárd forintról van szó. A megrendelő ezen túl kizárhatná a társaságokat a további építkezésekből, de pont a verseny élénkítése érdekében a kartellező cégek ismét próbálkozhatnak.
2007. 09. 03. 15:31
A hongkongi központú Dragonair november 1-jén csatlakozik a oneworld szövetséghez, amivel a kínai desztinációk száma 12 várossal bővül.
2007. 09. 03. 10:14
Olvasói sztorik