Gazdaság

Még többet fizetnek a kartellező sztrádacégek

A bírságon túl kártérítést is fizethetnek a magyar államnak a kartellezésért jogerősen elítélt útépítők. A cégek által okozott kár mértéke még alku tárgya, de a versenyhivatal számításai szerint legalább 28 milliárd forintról van szó. A megrendelő ezen túl kizárhatná a társaságokat a további építkezésekből, de pont a verseny élénkítése érdekében a kartellező cégek ismét próbálkozhatnak.

A több mint hétmilliárd forintos versenyhivatali bírsággal nem ért véget a kartellezésért megbüntetett sztrádaépítő cégek vesszőfutása: az útépítéseket megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (a Nemzeti Autópálya Zrt. jogutódja) minden bizonnyal több milliárd forintnyi újabb bevételt hoz az államkasszának kártérítés címen.


28 milliárdos kárt okozhattak


A bejelentés nélküli helyszíni szemlén az egyik megbírságolt cég vezetőjénél talált számítás szerint a vizsgált három sztrádaszakasz építési költsége 90 milliárd forint volt; a kartellezés miatt jogerősen elítélt cégek viszont összesen 128 milliárdért építették meg az autópályákat – tudtuk meg Mihálovits Andrástól.

Amin lebuktak


Az M7-es autópálya Becsehely és Letenye, valamint az M70-es autóút Tornyiszentmiklós és Letenye közötti szakaszát 45 milliárd forintért a Strabag Rt. építette fővállalkozóként; a Hídépítő Rt.-Betonút Rt. által alkotott konzorcium 65 milliárd forintért vállalta az M7-es autópálya Ordacsehi és Balatonszárszó közötti szakaszának építését, míg az Egút Rt.-Debmút Rt. az M3-as autópálya Polgár-Görbeháza közötti szakaszát építette meg 18 milliárd forintért. A bíróság ítélete szerint a cégek összejátszottak, és az állami megbízásokat „elosztották” egymás között.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szóvivője szerint a szektorban szokásosnak mondott nyereséggel számolva az útszakaszoknak el kellett volna készülniük 100 milliárd forintból, így a hivatal elvi számítása szerint 28 milliárd forintos kár érte a megrendelő Nemzeti Autópálya Zrt.-t, illetve tulajdonosát, a magyar államot.

Miután a bíróság a kartellezőket jogerősen megbüntette, a megrendelő jogászai nincsenek túl nehéz helyzetben: a piacellenes összejátszás ténye már nem vitatható, csak az okozott kár mértéke lehet kérdéses.

Nem büntet az állam

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kárigényét jogászcsapat méri fel, és a cég arra törekszik majd, hogy tárgyalásos úton minden érintett sztrádaépítővel megegyezzen a kártérítés összegéről – nyilatkozta a FigyelőNetnek Béni Gyöngyi, a társaság szóvivője, aki szerint a peres út csak egyezség hiányában képzelhető el. A szóvivő a GVH számításait az okozott kár nagyságáról nem kívánta kommentálni.

A jogerős ítélet nyomán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részlegesen kizárhatná a megbírságolt cégeket a következő kiírásokról. Béni Gyöngyi azonban azt mondta, hogy a társaság nem él ezzel a lehetőséggel, mert az túlságosan is korlátozná a versenyt a sztrádaépítők nem túl sok szereplős piacán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik