utazás

A brit easyJet diszkont légitársaság májusban 2,55 millió utast szállított és ez 21,9 százalékos forgalom emelkedett jelent az egy évvel korábbihoz képest. A járatok férőhelyeinek foglaltsági aránya 84,1 százalék volt, 3 százalékponttal magasabb az előző évinél.
2005. 06. 07. 10:01
A dublini központú fapados légitársaság az éves bevételének 19 százalékos emelkedéséről számolt be. A Ryanairnél optimisták az idei évvel kapcsolatban annak ellenére, hogy a magas olajár veszélyezteti a nyereségességet.
2005. 05. 31. 10:02
A 10 fok körüli hőmérsékletet láthatóan csak mi, elkényeztetett közép-európaiak éreztük kevésnek, a svédek számára ez már igazi tavasz lehetett. Az üzletek kirakataiban fürdőruhák, lenge nyári holmik, az emberek nagy része kabát nélkül, rövid nadrágban.
2005. 05. 27. 16:19
Kislány átszalad keresztben az autópályán, a leállósávban fociznak és úgy általában mindenki a belső sávban közlekedik, különösen két típus: bármilyen autó, amit nő vezet, valamint platós kisteherautó, amit bajuszos, kalapos férfi kormányoz.
2005. 05. 24. 11:00
Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Carion-csoport pert fontolgat a privatizációs pályázat előtt álló Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Rt. (BA) ellen. A kelendő társaságért újabb kérő jelentkezett.
2005. 05. 24. 07:50
Van, aki nem kedveli a sós vizet, mások nem szeretnek idehaza kikapcsolódni. Az ilyen speciális eseteket félretéve sem egyértelmű, hogy merre induljon el Budapesről a vizet és napot imádó: délnek vagy nyugatnak.
2005. 05. 22. 19:00
Budapestről egy tucat fapados légitársaság 36 külföldi városba indít járatokat, ám több mint kétharmaduk esetében nincs választási lehetőség. Valódi konkurenciaharc helyett elszállnak egymás mellett az akciós utak.
2005. 05. 18. 16:36
Rost Andrea, Vizi E. Szilveszter és Polgár Judit mellett további nyolc híres vagy kevésbé magyar adja az arcát ahhoz az Amszterdamban már útjára indított globális imázykampányhoz, mely a hazai turizmus fellendülését hivatott segíteni.
2005. 05. 10. 15:33
Azt hiszem, rehabilitáltam gondolatban Budapest főpolgármesterét, akinek az elmúlt időszakban annyi kéretlen jókívánságot küldtem szép fővárosunk megszámlálhatatlan kátyújáért. Jelentem, vannak még távlataink!
2005. 05. 06. 16:45
Már most sem kell feltétlenül a fővárosba utazniuk azoknak, akik repülővel akarják elhagyni az országot, a következő néhány évben azonban ugrásszerűen megnőhet a Ferihegyen kívüli utasforgalom aránya hazánkban.
2005. 05. 01. 14:10
Mivel nem tudok spanyolul és a figura megkérdezte, hogy milyen hajat akarok, az egyetlen valamirevaló ötletem az volt, hogy azt mondjam: „olyat, mint a tiéd". Harminc másodperc alatt hajmosás, majd a szék befordítva az egyik sarokban elhelyezett TV felé.
2005. 04. 30. 16:00
Olvasói sztorik