A vízminőségi vizsgálatok eredménye alapján kiváló mind a Balaton, mind a Velencei-tó vízminősége - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója pénteken.
A Lufthansa olyan megoldáson dolgozik, amely az ujjlenyomatot is rögzíti a beszállókártyán. Ezzel nemcsak az amerikai kormányzati nyomásnak, de az IATA ajánlásának is megfelelnek.
Forgalomba helyezik az M7-es autópálya új, Balatonszárszó-Ordacsehi szakaszát. A 19,65 kilométernyi szakasz kivitelezési munkálatait a Hídépítő Rt.-ből és a Betonút Rt.-ből álló Szárszó Konzorcium végezte el 65,1 milliárd forintért – írja a Népszava.
A nyári hónapokban tapasztalható forgalomnövekedés miatt az Állami Autópálya-kezelő Rt. fokozza matrica-ellenőrzési tevékenységét – idézi a Világgazdaság a cég közleményét. Erre a díjbevételek növelése és a bliccelési ráta csökkentése érdekében van szükség az ÁAK indoklása szerint. Az autósok elsősorban az M7-es autópályán számíthatnak gyakori ellenőrzésre. A társaság felhívja az autósok figyelmét arra, hogy a vásárláskor [...]
Valamivel többet kell félretennie annak, aki Rómába készül, hiszen már az odaút kapcsán is megdőlhet a „közelebb van, tehát olcsóbb" elgondolás. Jelentős különbségre azért nem kell számítani.
A horvát vámosok sztrájkja egyelőre nem okoz fennakadást a magyar-horvát határszakaszon, a forgalom folyamatos – mondta Tímár Zoltán, a Határőrség szóvivő-helyettese pénteken.
Pénteken Horvátország minden határállomásán lassító sztrájkot tartanak a horvát vámtisztviselők. Nem teszik le a munkát, csak szigorúan betartják a vámkezeléssel kapcsolatos előírásokat – közölte Zeljko Popovic szakszervezeti vezető. A vámtisztviselők a figyelmeztető sztrájkkal 20 százalékos béremelést akarnak elérni. Az átlagbérük mintegy 3500 kuna (1 euró=7,33 kuna), amit a közelmúltban “túl alacsonynak” tartott Ivo Sanader horvát [...]
A hazai internetezők háromnegyede tervez üdülést a következő három hónapban, külföldre 44 százalékuk kíván utazni – derül ki az NRC Piackutató júniusi felmérésből. A külföldre igyekvők fele autóval utazik – a legnépszerűbb úti cél pedig Horvátország.
Megkönnyíti a turizmust az a 18 új kishatárátlépő, aminek megnyitását csütörtökön jelentette be Michaela Resetar, Burgenland turizmusért felelős vezetője.
Ha valakinek nincs igénye a fürdő- és szórakoztatóipar modern vívmányaira, és valami alternatívára vágyik a Velencei-tónál, próbálja ki az agárdi gyógyfürdőt.
A vérciki úszósapkáktól a hiperszuper élményparádéig nagy utat tett meg néhány évtized alatt a kehidakustányi fürdő. Páratlan virágzás és népmesei fordulat.
A Balatontourist megvásárlása része annak az átfogó ingatlanfejlesztési és idegenforgalmi fejlesztési tervnek, melynek során az SCD Holding (CE) közel 100 milliárd forintot fektet a térség fejlesztésbe s melynek során legalább 2 ezer új munkahelyet teremt a környéken.
Fedett, viszont meglehetősen drága a debreceni vízipark, a mellette fekvő strandnak pedig alighanem lejárt a szavatossága, ám ez sok esetben igen kedvezően hatott a fürdőre, egyfajta patinával látta el.
A macedón kormányfő határozott ígéretet tett arra, hogy a következő hónapokban vízummentessé válik a magyar állampolgárok beutazása a balkáni országba – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, miután Vlado Bucskovszkival macedón miniszterelnökkel tárgyalt.