Élet-Stílus

Árverseny: Athén versus Róma

Valamivel többet kell félretennie annak, aki Rómába készül, hiszen már az odaút kapcsán is megdőlhet a „közelebb van, tehát olcsóbb" elgondolás. Jelentős különbségre azért nem kell számítani.

Parti helyzet

Sajnos, fürdeni egyik nagyvárosban sem lehet, de Róma ebből a szempontból talán előnyösebb. A Piremide metróállomásról egyórás HÉV-úttal lehet eljutni Ostiába. A szépen kiépített, homokos tengerpartra azonban tíz euró alatt nemigen lehet bejutni. Az athéni turisták sem ússzák meg egy óra alatt, ha a legközelebbi, fürdőzésre alkalmas tengerpart felé veszik az irányt. De a legokosabb talán elhajózni egy közeli szigetre a pireuszi kikötőből.

Az olasz főváros 10 kilométer előnnyel indul: 1415 kilométerre fekszik Budapesttől, míg Athén 1425-re. Ha vonattal utazunk, a menetidőben mégis nagy eltérést tapasztalhatunk. A Róma külvárosában található Tiburtina pályaudvar már húsz és fél óra alatt elérhető, ha nem vagyunk restek három ízben is átszállni, de ha egyenesen a belvárosban szeretnénk ébredni, akkor negyedóra híján egy teljes napot kell vonaton töltenünk. Figyelem: mély alvással így sem kalkulálhatunk, négyszer is vonatot kell cserélnünk. A Keletiből reggel hattól fél tizenegyig négy szerelvény is indul, ez fantasztikus a késős-elalvós utazónak.

Athénbe sincs közvetlen vonat, ha ennek ellenére a vasparipa mellett döntünk, készüljünk fel egy embert próbáló, huszonnyolc és fél órás utazásra. A szintén a Keletiből kigördülő kocsik ráadásul tíz perccel éjfél előtt indulnak, hogy már az állomásra való kijutás is problémás legyen. Öröm az ürömben, hogy áthaladhatunk Bukaresten és Thesszalonikin, és mindkét város kínál látnivalókat, ha kedvünk van megszakítani az utat. A sors fintora, hogy a római retúrjegy 56 ezer forint, a picivel hosszabb athéni pedig 44 370 – szintén menettérti; ezek az alapárak, a fekvőhely további ezrekbe kerül.

Kalandos utazás

Gépkocsival azonnal a felére redukáljuk a menetidőt a vasúthoz képest: Athénbe, Rómába nagyjából tizenhárom óra alatt el lehet jutni – autópályán. Ha nyugat felé autózunk, csak a Siófok–Lenti szakaszt kell átvészelnünk, Szlovéniában egészen a végállomásig kényelmesen autózhatunk. Egy 1460 forintos magyar matricával indulunk, majd Szlovéniában 3000 forint értékű tolárral leszünk könnyebbek, és végül a Rómáig tartó 700 kilométeres szakaszon 8500 forint a díj euróban. Ez csak oda összesen 12 960 forint.

Görögország felé kalandosabb. Sztráda a Szeged–Röszke szakaszon nem épült, de a keskeny út bukkanói és az intenzív átkelőforgalom eltörpül a szerb autópályákon ránk leselkedő izgalmakhoz képest. A szerb rendőrök fizetése alacsony, és szeretnék kiegészítetni, a rossz hír, hogy velünk. A külföldi rendszámra utaznak, készüljünk rájuk lelkiekben, és pár karton olcsó cigarettával vagy kis címletű eurókkal. Van, aki beéri egy fürt banánnal is. 10-20-30 eurónk biztos bánja az utat Szabadkától a határig, ezt kalkuláljuk be, és adjuk hozzá az autópályadíjhoz, mely egy irányba 1900 dinár, vagyis 7600 forint. Érdemes Bulgária felé menni, mert Macedóniába vízumkényszer sújtja a modern kor emberét, melyet hetvenhárom euróért kaphat a macedón nagykövetségen Budapesten, az átfutási idő két hét.

Unalom a bolgár utakon sem fenyegeti az utazókat, noha korántsem olyan vészes a helyzet, mint Szerbiában. Az autópályadíj a görög határig húsz euró, mely tartalmazza a füstadó jellegű tranzitdíjat és a szerb szomszédok bosszantására kitalált fertőtlenítést. Ez nem takar mást, mint egy tócsán való áthajtást, és olykor cipővel is bele kell lépni a löttybe. A kígyóbőr lábbelinket tehát pihentessük Bulgáriában a kofferben. Innentől sima és higiénikus út vezet Athénig nyolc euró díjért. Ha mindent összeadunk, beleértve a szerb hatóságnak fizetett sápot, és a magyar tíznapos matricát az M5-ösre 1460 forintért, húszezer forinttal számolhatunk egy irányba.

Rómába autóbusz a Népligettől indul, hetente négyszer, kedden, szerdán, pénteken és szombaton este fél hétkor. A busz másnap délután háromnegyed háromra fut be az örök városba. A menettérti jegy 37 900 forint, így ezt a kört is Athén nyeri, ahova 35 900 forint a szombaton délután fél ötkor induló busz, mely másnap este ötre érkezik.

Rómába három, Athénbe két fapados légitársaság repteti a turistákat. A SkyEurope 1990-től 19 790-ig adja jegyeit Rómába, egy irányba, illetékek nélkül, a WizzAir 11 090 és 15 790 forintért teszi ugyanezt. A közös valutában számoló Air Berlinnél 139 és 249 euró közötti jegyek közül szemezgethetünk. Athén esetében be kell érnünk két diszkont-légitársasággal: a Sky 14 790 és 27 990 intervallumban árul repülőjegyeket, a Wizz 26 740 és 47 740 között. A Malév Rómába 28 900, Athénba 19 950 és 29 950 forintért reptet egy irányba. (Fapadosok Budapestről >>>)

Ökölszabály: foglalni

Olasz- és Görögországot nem mi fogjuk felfedezni: a világ leglátogatottabb államairól és városairól van szó, a kíváncsi emberek tömegéhez képest kurta főszezonnal. Nyáron könnyedén megtelnek az olcsóbb és jobb hotelek és a panziók, ezért, ha nem akarjuk, hogy órák teljenek el hotelkereséssel, vagy a két hétre tervezett utazás egyhetesre zsugorodjék, mert csak az ötcsillagos szállodákban van hely, foglaljunk szállást. Az elő- és utószezonban erre nincs szükség.

Mindkét országban nagyjából sztenderd szolgáltatásokra számíthatunk: diákszálláson kényelmetlen emeletes ágyra, közös szaniterhelyiségekkel, tévés társalgóval, konyhával. Olcsóbb hotel esetében kicsit kinyílik az olló, tágas, nagy belmagasságú bútorozott szobától kezdve a mellékhelyiség méretű lukig, ahova a franciaágy éppen befér, mindenbe beleszaladhatunk.

A görög fővárosban egy emeletes ágyas diákszálláson 7–9 euró egy priccs, egy éjszakára. Egy alsó kategóriás, kétágyas szállodai szobáért a belvárosban kell a legtöbbet fizetni: 40–60 euróban gondolkodjunk, a középkategóriások e fölött kezdődnek. Ha a turistanegyeden kívül kvártélyozzuk el magunkat, mintegy tíz eurót spórolhatunk, de 25 euró alatt szobát találni nagy kihívás.

Az örök városba tartó magányos, kis költségvetésű utazó 12 euróért vehet igénybe ágyat közös hálóban. Ha párban utazunk, már megéri olcsó panzióban vagy egycsillagos szállodában lakni 30–35 euróért. Nagy fényűzésre ne számítsunk. Egy klímával felszerelt középkategóriás szállodai szoba egy éjszakára Rómában 70–80 euró.

Dolce vita

Az élet mindkét városban édes és drága, de mivel ez relatív, lássuk a részleteket. Történelmi látványosságok tekintetében Róma talán többet kínál, de a kultúra-keselyűk mindkét metropolisban találnak prédát. A kihagyhatatlan Akropolisz tizenkét eurós belépője húsunkba vág (görögök nem fizetnek), a régészeti múzeum, melyet egy nap alatt még a japán turisták sem tudnak kipipálni, hat euró.

A Vatikánba szintén tizenkét euróért juthatunk be (a sorban állásokról nem írunk), a Colosseum nyolc euró, hogy találomra kiemeljünk kettőt. Két csoda között Athénban 70 centért utazhatunk metrón, 45-ért buszon, Rómában egy euróért 75 percig érvényes jegyet vehetünk, mellyel a városon belül mindenen utazhatunk; azaz metrón csak egyet, a metrójegy külön 80 cent.

Este viszont, amikor kikapcsolódni indulunk, egy picit talán Rómában jobb lenni, noha az igényesebb szórakozóhelyeken mindenütt belépőt szednek. Egy egész város összes mulatóját nem jártuk körbe, de az volt a benyomásunk, hogy a római klubok drágábbak, 10–20 eurót kell fizetnünk a már nem is annyira hamisítatlan olasz, sokkal inkább internacionális hangulatért. Athénban a helyzet hasonló, de kicsit mérsékeltebb árakkal, tíz euró átvisz minket a kétszárnyas ajtókon. A belépő ráadásul olykor lefogyasztható.

Ha Olaszországban igazi, piros kockás abroszos, pasztás-pizzás, vörösboros atmoszférára vágyunk, a temperamentumos pincér hat euróért fogja a főfogást szervírozni nekünk, és ugyanennyibe fog kerülni a borocskánk is. A Peloponnészosz félszigeten hét-nyolc euróba kerül egy görög húsétel, a Plakán, a legkellemesebb városrészben, közel a fellegvárhoz. Tudjuk, nem mindenkinek telik étteremre, nekik egy pohár frappét javaslunk üldögélve, bámészkodva elfogyasztani, mindkét városban két-három euróba kerül ez az élvezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik