tömegverekedés

Egyből az események közepébe csöppenünk, bár a meccs még nem lejátszott és a győzelmek sem vehetőek biztosra. A balhéhoz jobban illene inkább egy lepattant csehó, de nekünk most egy nagyon kellemes kis étterem jutott. A küzdő feleket nem igazán lehet behatárolni, mindenki osztja a másikat és vegyesen felálló harcosok is vannak. Vagyis simán előfordul, hogy [...]
2010. 12. 29. 07:40
A két egymással haragos viszonyban álló társaság a község belterületén csapott össze – írta közleményében a még szombat délután történt verekedésről Fedor Rita főhadnagy, a rendőrség nyírségi helyettes szóvivője. A haragosok az utcán kiabáltak, szitkozódtak egymással, majd az egyik lovas szekérrel érkező csoport behajtott a másik társaság tagjai közé. Egy 30 éves férfi vasvillát dobott [...]
2010. 08. 10. 12:16
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a rendőrségnek csütörtök este egy telefonáló jelezte: Kertváros városrészben tömegverekedés készülődik. Két tízfős társaság akart egymásnak esni, állítólag azért, mert egyiküket megpofozták egy diszkóban. A rendőrök azonban közéjük álltak, megbilincselték, majd előállították azokat, akik az első felszólításra nem távoztak. Az elfogások során egy rendőrnő könnyebb sérülést [...]
2010. 07. 23. 12:04
50-60 fős tömegverekedéssé fajult egy vita, ami két család tagjai között pattant ki csütörtök este a Fejér megyei Ercsiben. A két család a Gárdonyi utcában ugrott egymásnak, a szóváltásba mindkét társaság részéről egyre többen kapcsolódtak be. A heves vitából végül verekedés lett, két nő és egy férfi könnyebben meg is sérült. A történtek miatt csoportos [...]
2010. 07. 09. 10:07
Olvasói sztorik