Thaiföld és a népszerű portál közötti vita úgy tűnik, közel sem ér véget egyhamar. Az ázsiai országot jelenleg vezető katonai junta ugyanis pert indít a YouTube ellen.
Tíz-tízmilliárd forint koncessziós díjat, valamint húsz-húsz milliárd forint értékű beruházást jelölt meg feltételül Kóka János a Pannon GSM Távközlési Zrt-nek és a Magyar Telekom Távközlési Nyrt-nek a 900 MHz-es koncessziós szerződésre meghosszabbítására.
Az 1930-as évek óta ismert, hogy a csökkentett kalóriabevitel meghosszabbítja az élettartamot. A mechanizmusra azonban azóta sem sikerült a kutatóknak rájönniük. A genetikusok most egy lépéssel közelebb kerültek a kérdés megválaszolásához.
A következő 20-30 év döntő jelentőségű lesz a globális felmelegedés enyhítésében – állapította meg jelentésében az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottsága (IPCC) bangkoki tanácskozásán.
A Pannon 2007 első negyedévében is erős pénzügyi eredményeket ért el. A 2007 első negyedévében 46 543 millió forintos árbevétel 3 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év első negyedévének mutatója.
A jelenlegi harci robotokat még távolról irányítják a katonák. Azonban eljöhet az az idő, amikor ezek a különleges rendszerek önmaguktól fognak cselekedni. Az amerikai hadsereg már vizsgálja, hogy erre milyen körülmények között kerülhet majd sor.
A törökországi epheszuszi temető feltárásakor 67 római kori gladiátor csontmaradványa került elő. A leletek részletes vizsgálata fényt derített arra, hogy a halálba menők kegyetlen élete hogyan is ért véget.
A világ vezető mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia Oyj bejelentette a vékony 'Barracuda' és hat másik új belépő szintű telefon megjelenését – köztük a legolcsóbbnak tartott 1200-as modellel, aminek ára várhatóan 35 euró (kevesebb mint 9 ezer forint) körül alakul majd.
Az űrben is be kell tartaniuk a vallási előírásokat a muzulmán űrhajósoknak – erre nézve útmutatást dolgoztak ki Malájziában abból az alkalomból, hogy októberben maláj űrhajós indul a Nemzetközi Űrállomásra.
Kisiklott szerdán az egyesült államokbeli Alabama szövetségi államban egy vonat, amely űrsiklók segédrakétáihoz való alkatrészeket szállított. A vonaton utazó hat személy megsérült.
Egy brazil pók fájdalmas marása miatt a legtöbb áldozat kórházi kezelésre szorul. A méregnek azonban van egy érdekes mellékhatása is: egy órás merevedést idéz elő. A tudósok most kiderítették, melyik vegyület okozhatja ezt a hatást.
Ken Kutaragi, a Sony számítógépes-szórakoztató divíziójának elnök-igazgatója, a Playstation jatékkonzolok atyja lemondott posztjáról, és elhagyja a céget.
Hamarosan Magyarországon is megjelenhetnek az első virtuális mobilszolgáltatók – írja a Világgazdaság. Piaci szereplők szerint az effajta szolgáltatók megjelenését a hagyományos szolgáltatók akadályozzák.
Az internet terjedésével egyre nagyobb teret hódít a vezeték nélküli hálózatok piaca, viszont a biztonsággal kapcsolatos kételyek szinte alig merülnek fel a felhasználókban, sem a hálózatot telepítőkben. Sebastian Schreiber, német legális hacker idén ismét ellátogatott hazánkba, és látványos akciójával erre a hiányosságra szerette volna felhívni a figyelmet.
A legújabb kutatások szerint az úgynevezett kínai lila pigment, amit az 1970-es években feltárt 2000 éves Qin agyaghadsereg katonáiban találtak, egyedi kínai találmány, nem az egyiptomiaktól vették át, ahogy azt korábban feltételezték.
Az egzotikus, sokszor veszélyeztetett vadállatok mellett a háziállatok is jól szaporodnak a Budapesti Állatkertben. Jó példa erre a Parasztudvarban látható mangalica anyakoca, aki éppen öt kismalacot nevel.
Az internet terjedésével egyre nagyobb teret hódít a vezeték nélküli hálózatok piaca, viszont a biztonsággal kapcsolatos kételyek szinte alig merülnek fel a felhasználókban, sem a hálózatot telepítőkben. Sebastian Schreiber, német legális hacker idén ismét ellátogatott hazánkba, és látványos akciójával erre a hiányosságra szerette volna felhívni a figyelmet.
Egy új-zélandi cég különleges technológia segítségével nemsokára szén-monoxidból lesz képes bioüzemanyagot előállítani, egy amerikai vállalat pedig német kutatók segítségével olyan algatelepet hozott létre, amely a szén-dioxidot alakítja át biomasszává vagy etanollá.
Virtuális szórakoztatóközpontokról álmodnak a jövőt fürkésző technológiai tervezők. Kérdés az, hogy a megvalósított megoldások elterjednek-e, vagy szép lassan felváltja őket valami egészen más. Az AppleTV a nappalinkba helyezi az eddig számítógépen böngészett tartalmakat.
A parlamenti bizottsági meghallgatásokon elhangzott információk után ismét felerősödött Németországban a tervezett online házkutatásokkal kapcsolatos vita.
Egy most kidolgozott eljárás segítségével a kutatók ezentúl képesek megmérni az élő baktériumok, immunsejtek és más apró élő sejtek tömegét egy miniatűr, csúcstechnológiás mérleggel.
A rövid szöveges üzenetek (sms) egyre elterjedtebb gyakorlata hovatovább komolyan veszélyezteti az ír gyerekek nyelvi, helyesírási készségét - állapította meg egy dublini oktatási testület.