A bank elemzői abban azért látnak kockázatot, hogy a piacok túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az olaj- és a nyersanyagárak esésének, azt a növekedést fenyegető jelként értékelik.
Ismét csökkentik kamataikat és a nagybankok kötelező tartalékrátáját. A kedden elfogadott döntésekkel a jegybank reményei szerint fokozza a gazdaság támogatását.
Felére zuhant a részvények árfolyama, egyelőre nyereség sem látszik: a negyedéves gyorsjelentés szerint a bevétel alig nőtt, a kiadások viszont többszörösére emelkedtek.
Kedden a nap fő piacmozgató eseménye az euróövezeti állam- és kormányfők Görögországgal foglalkozó csúcsértekezlete lesz. Mindenki az új görög javaslatokat várja.
Nagy a bizonytalanság a piacokon, ahogy sejteni lehetett, a görög helyzet miatt jelentős eséssel nyitottak szinte mindenhol a tőzsdék. Az OTP 4 százalékot esett nyitáskor.