Pénzügy

A kínai jegybank ezt lépte a tőzsdei zuhanásra

Ismét csökkentik kamataikat és a nagybankok kötelező tartalékrátáját. A kedden elfogadott döntésekkel a jegybank reményei szerint fokozza a gazdaság támogatását, miközben lassul a növekedés és teljes összeomlással fenyegetnek a tőzsdék.

Horror a tőzsdén

A kínai központi bank (PBOC) csökkenti a kamatokat és bizonyos bankok esetében a kötelező tartalékrátát, hogy ezáltal is támogassa a növekedést a világ második legnagyobb gazdaságában.

A jegybank a honlapján kedden nyilvánosságra hozott közleményében tudatta, hogy szerdai hatállyal 25 bázisponttal, 4,60 százalékra mérsékli az egyéves lejáratú hitelek kamatát, illetve ugyancsak 25 bázisponttal, 1,75 százalékra csökkenti az egyéves betéti kamatot.

A központi bank szeptember 6-i hatállyal 0,50 százalékponttal, 18,0 százalékra csökkenti a nagybankok kötelező tartalékrátáját, hogy friss tőkét szabadítson fel hitelezésre.

Tavaly november óta immár öt alkalommal csökkentette a kamatokat a PBOC, a nagybankok kötelező tartalékrátáját pedig idén harmadjára mérsékelte.

A kedden elfogadott döntésekkel a jegybank fokozta a gazdaság támogatását, miközben lassul a növekedés és teljes összeomlással fenyegetnek a tőzsdék. Az elemzők által várt lépést a piacok úgy értelmezték, hogy Peking kitart az idei évre tervezett 7 százalékos gazdasági növekedés mellett.

A kínai hatóságok továbbra sem terveznek közvetlen beavatkozást

A Bloomberg amerikai hírügynökség jól értesült forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a kínai hatóságok nem hajtanak végre közvetlen beavatkozásokat a részvénypiacokon ezen a héten, csak a korábban meghozott intézkedések hatását mérik fel. Egyes kínai vezetők úgy vélik, hogy a részvénypiaci felfordulás korlátozott hatást gyakorol a reálgazdaságra, így ennek fényében a tőzsdék támogatását célzó potenciális költségek túlságosan magasak. Mások viszont úgy látják, hogy feltétlenül szükség van beavatkozásra, mert a részvénypiaci árak csökkenése kockázatokkal jár a bankrendszerre nézve.

A kínai tőzsdéken kedden több mint 7 százalékkal estek az irányadó indexek, így a hét első két napját összegezve már 15 százalékkal csökkent a kínai tőzsdéken jegyzett vállalatok piaci kapitalizációja.

Az európai kereskedésben újabb lökést adott a részvényárfolyamoknak és az olajáraknak a kínai döntés, és növelte nyereségét a dollár is az euróval, a svájci frankkal és a jennel szemben. Délután két órakor a frankfurti DAX-index 4,17 százalékos, a londoni FTSE-100 index 3,01 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 4,32 százalékos pluszban állt, míg az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 4,38 százalékkal, az FTSEurofirst 300 index pedig 4,43 százalékkal haladta meg hétfői záróértékét. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj 3,26 százalékkal, 44,08 dollárra, míg a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta 3,16 százalékkal, 39,45 dollárra drágult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik