színház
Spiró György színháztörténeti előadásán is részt vehet a REÖK közönsége márciusban. A legjobb alternatív társulatok vendégszerepelnek emellett az elkövetkezendő hetekben a palotában. Lesz Shakespeare-Gershwin fúzió, Parti Nagy Lajos-darab, a Maladype pedig kétszer vendégszerepel a palotában.
2014. 02. 24. 16:45
Nyerjen jegyet a nagy sikerrel játszott Tisztelt Hazudozó című darab hódmezővásárhelyi bemutatójára.
2014. 02. 20. 15:52
Nyílt levélben kért segítséget Navracsics Tibortól és Kocsis Mátétól a színház. Nincs fizetés, előadások és bemutatók maradnak el.
2014. 02. 12. 17:32
Nehézségbe ütközik a januári bérek és honoráriumok kifizetése a fővárosi színházban.
2014. 02. 05. 12:54
Egy milánói színházba újfajta módon lehet jegyet vásárolni: interneten az is ellenőrizhető, hogy rendesen látjuk-e majd a darabot.
2014. 02. 04. 13:57
A hónapok óta tartó demonstrációk következtében jelentősen lecsökkent látogatottságra panaszkodnak a színházak és múzeumok.
2014. 02. 03. 15:08
Különleges helyszínen, egy belvárosi üzlethelyiségben láthatja a Katona József Színház legújabb premierjét a közönség.
2014. 01. 31. 17:39
A színház- és a mozijegyek árai alig változott az elmúlt két évben.
2014. 01. 28. 10:03
A berlini Volksbühnében állították színpadra a művet, ami még ráadásul cselekmény nélküli is. A szerző a német színházi élet fenegyerekének számít.
2014. 01. 23. 18:53
Ady Endréről és munkásságáról beszélgettek a Vörösmarty Színházban, amelyet este gálaműsor követett a Magyar Kultúra Napja alkalmából
2014. 01. 23. 08:47
A mesejátékot egy hét múlva láthatja a nagyközönség.
2014. 01. 18. 16:04
A Hamupipőke január 17-től látható a Szegedi Nemzeti Színház kisszínházában kettős szereposztásban.
2014. 01. 14. 15:00
A hivatal mégsem kér végrehajtást a József Attila Színházra.
2014. 01. 09. 14:50
A fővárosi teátrum adószáma szerepel a NAV listáján. Nemcsák Károly igazgató nem érti, miért.
2014. 01. 08. 08:01
Színészlegendák nyitják az évet a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
2014. 01. 04. 14:26
A 67 éves Attilio Maggiuli a franciaországi kulturális költségvetési kiadások lefaragása miatt akart behatolni az Elysée-palota egyik kapuján.
2013. 12. 27. 07:43
Az Apollo Theatre mennyezetének egy része telt házas előadás közben szakadt le. Nyolcvanöt ember sérült meg, négyen súlyosan.
2013. 12. 19. 22:09
Gerhart Hauptmann tragikomédiáját pénteken mutatja be az Újvidéki Színház.
2013. 12. 18. 17:28
„Breathless” címmel napjaink élesedő társadalmi problémáit bemutató darab született Szegeden.
2013. 12. 02. 20:06
A Szegedi Nemzeti Színház és a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum várja azoknak a jelentkezését, akik szívesen vállalnak statiszta szerepet önkéntes tevékenység formájában a William Shakespeare - Othello című darabban.
2013. 12. 02. 13:47
Édesapákról szóló dalok az IH-ban, Verdi a nagyszínházban és Modern Disco DJ Lennarddal.
2013. 11. 30. 08:00
A legjobb rendezés díját nyerte az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület által közösen színre vitt Tündéri című produkció Romániában a 17. Nemzetközi Davila-Interfest Stúdiószínházi Fesztiválon, amely egyben a IV. Balkáni Színházak Fesztiválja.
2013. 11. 28. 21:10

