Martonyi János szerint Szerbia és Koszovó képviselői pénteken Pozsonyban megerősítették, hogy rövid időn belül párbeszédet kezdenek a kétoldalú problémák rendezéséről.
A belgrádi parlament nyilatkozatot fogadott el, amelyben elítéli a szerbek ellen a 90-es években a volt Jugoszlávia területén dúló háborúkban elkövetett bűntetteket.
Tíz éve, 2000. október 10-én a szerb lakosság haragja 12 óra alatt megdöntötte az országot akkor már több mint húsz éve irányító Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök rendszerét. Belgrád utcáit akkor az ország minden szegletéből odasiető emberek százezrei lepték el és végül kikényszerítették az oly sok szenvedést és pusztítást okozó vezető távozását. A lázadók akkor a [...]
Tíz szerbből nyolc úgy gondolja, Tito alatt jobb volt az élet Szerbiában - írta a belgrádi Danas egy szeptemberi közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve.