Sport

Szerb örömünnep a DK-siker után

A sajtó dicshimnuszokat zeng, a csapat pedig hajnalig mulatott, miután a szerb teniszválogatott vasárnap története során először elhódította tenisz Davis Kupát.

A franciák elleni, belgrádi finálé zárónapján 1-2-ről 3-2-re fordító hazai együttes a diadalt követően a Hadsereg házában részt vett a szövetség hivatalos vacsoráján, amelyen a politikai és a művészelit is megjelent. Az utcákon éjszaka ezrek ünnepelték a hősöket, akik ígéretükhöz híven még a Beogradska Arena szőnyegén kopaszra nyírták egymást.

A Sport című napilap “A bolygó bajnokai történelmet írtak” címmel jelent meg hétfőn, míg a Press úgy fogalmaz: “Ezek a mi hőseink, valóra vált egy álom”. A Kurir “őrültek házának” nevezte az utcai kavalkádot, a Novosti szerint pedig a siker receptje a “mindenki egyért, egy mindenkiért” hozzáállás volt, majd az újság a mindkét egyesét megnyerő Novak Djokovicot idézi: “briliáns, lenyűgöző, fantasztikus!”. A sorsdöntő ötödik meccsen győztes Viktor Troicki a Blicnek megerősítette: “olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek, ebből merítünk erőt”.

A hivatalos köszöntést hétfő este tartják, amikor a válogatott a városháza erkélyéről üdvözli a szurkolókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik