Nagyvilág

Átalakítja kormányát a szerb miniszterelnök

Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnök bejelentette kormánya átalakítását, amelynek részeként csökkentik a minisztériumok számát.

A szerb miniszterelnöki hivatal vasárnap esti közleménye szerint az új összetételű kormányban 17 minisztérium lesz – néggyel kevesebb, mint az előző kabinetben – és 21 kormánytag. Ez utóbbiak nevét egyelőre nem tették közzé.

Cvetkovic a B92 belgrádi televíziónak nyilatkozva annyit elárult, hogy a pénzügyi tárcát ő maga vezeti majd, s a kormány személyi összetételéről vasárnap este még tárgyaltak.

Az átalakításra azután kerül sor, hogy januárban távozott a kormányból Mladjan Dinkic miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter, a G17 Plus párt vezetője, de úgy, hogy pártját nem léptette ki a koalícióból. Az ugyancsak a G17 Plus párt által delegált Tomica Milosavljevic egészségügyi miniszter, Dinkic közeli munkatársa orvosok és ápolónők sztrájkja miatt mondott le, Verica Kalanovic nemzeti beruházási miniszter pedig azért, hogy szolidaritását fejezze ki Dinkiccsel.

Szerbiát súlyosan érintette a gazdasági világválság, s bár a szerb gazdaságban azóta lassú talpra állás kezdődött, a belgrádi kormánynak fokozódó szociális igényekkel és közalkalmazotti sztrájkokkal kell szembesülnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik