Sorozatban nyolcadszor, összesítésben 23-adszor lett bajnok a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben, miután a döntő második mérkőzésén is legyőzte legnagyobb riválisát, az ezúttal házigazda Szegedet.
Az Indy 500-as verseny a világ egyik legnagyobb hagyományival rendelkező viadala. Az Indianapolis Motor Speedway pedig az egyik legfélelmetesebb pálya az autósport történetében.
Ötven embert tartóztattak le és további hetvenet hallgattak ki Olaszországban a harmad-, negyed-, és ötödosztályú labdarúgó-bajnokságokban játszott bundagyanús mérkőzések miatt.
Gémesi György MOB-elnökségi tag úgy nyilatkozott, a Magyar Paralimpiai Bizottság vezetőinek le kell mondaniuk, mert az olimpiai bizottságra is árnyék vetült a szervezet pénzügyei miatt.