Markovits László klubelnök kezdeményezésére a legendás edző születésnapján, február 21-én feláll az a projektcsapat, amelynek feladata az új Vasas-stadion sikeres megépítésének elősegítése.
Idén először jutott döntőbe a magyar teniszezőnő. Párospartnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal 2,513 millió dollár (673 millió forint) összdíjazású dubaji keménypályás női tenisztornán finalisták.
A Libertadores-kupa legutóbbi fordulójában a Montevideo Wanderers a Zamora FC-t fogadta. Öt piros lap, a vendégek második, Arles Flores által 35 méterről bevarrt gólja és az azt követő gólöröm adta a témát.
A 39 éves rekordszámú, 33-szoros világbajnok kajakos, Kovács Katalin szülése után október eleje óta állt újra edzésbe, és továbbra is az olimpiai bajnok párjával képzeli el a folytatást.
A Belekben edzőtáborózó lila-fehér alakulat szerdán érkezett volna haza, de a viharos időjárás miatt már két napja a reptéren rostokolnak. Várhatóan szombaton érkeznek haza.
A stadiumdb.com oldalra érkezett több mint 96 ezer szavazat alapján a Fradi-pálya a 14., a Loki-szentély pedig a 17. lett a Stadion of the year 2014 versenyben.
A Vasas játékosának a bőre egészen sötétbarnára változott, nőtt vagy 10 centit és újra Lombard Pápa mezben lépett pályára a szerdai Fradi elleni edzőmeccsen. Figyelem: átverés!
Miközben a világ a 2015-ös F1-idény kezdete előtti utolsó barcelonai tesztre fókuszál, Nico Rosberg a bild.de oldalán boldogan kürtölte világgá: "van egy lányom"!
Cirka akkora különbség az NB1 és a Premier League között, mint a forint és az angol font árfolyama, vásárlóereje között. Bizonyosságul a Fradi egykori légiósa fél évi fizetéséből két álomautót vett.
Az Európa-liga csütörtöki napján három magyar játékos volt érdekelt. Gulácsi és Megyeri szomorkodott, a Dinamo és a magyar válogatott szélsője félig elégedetten ballaghatott le a pályáról.
A második számú európai labdarúgó sorozatban 16 mérkőzést játszottak csütörtökön, de a legszerencsésebb találatot minden bizonnyal a Napoli játékosa Henrique jegyezte.
Elképesztő: a Jason Talbot, a Livingstone labdarúgójának stoplijaiba nézett bele egészen közelről a Hearts játékosa, Sam Nicholson. Azonnal le kellett cserélni.
A bajnokság éllovasa, az Atomerőmű, a Sopron és a Szolnoki Olaj is könnyed győzelmet aratott a Zsíros Tibor férfi kosárlabda Magyar Kupa csütörtöki negyeddöntőjében a budapesti Tüskecsarnokban.
A holland drukkerek elképesztő pusztítást végeztek a csütörtök esti Európa-liga mérkőzés előtt, de Tottiéknak csak döntetlenre futotta a Feyenord ellen, így nem tudtak nemes bosszút állni.