Forma-1

Forma-1: a Red Bull után a Ferrari is kiszállással fenyegetőzik

Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke elég durva beszédet tartott a gyár karácsonyi évzáróján. A Forma-1 vezérkarának üzent.

A Red Bull vezetése szeptemberben még azt mondta, komolyan fontolgatja a lehetőségét annak, hogy elhagyja a Forma-1-et. Most itt egy másik elégedetlennél azért valamivel durvább hang, mégpedig Sergio Marchionne-é, aki a Ferrari évzáró sajtótájékoztatóján mondott egy ijesztőt:

„A Ferrari találna más megoldást is arra, hogy bemutassa a versenyzésre és a győzelemre való képességét. Sajnálnám, ha ki kellene szállnunk, de a Ferrarit nem lehet sarokba szorítani”

– fogalmazott a Ferrari elnöke.

Az elnök az aktuális a motorfejlesztésekre vonatkozó szabályokat tartja túlzónak és hátrányosnak a Ferrarira nézve. Úgy fogalmazott, azok olyan komplikáltak, hogy csak az ügyvédeknek ad munkát, vitaalapot, ahelyett, hogy a mérnököknek kapnának nagyobb szerepet.

Az F1 Commission szabály ugyanis a kisebb csapatok versenyképességét próbálja megerősíteni, olcsóbb erőforrások felé tereli a fejlesztéseket azzal, hogy különböző gátakat szab. Ehhez képest Marchionne úgy látja, a Ferrari azért versenyez a Forma-1-ben, hogy bizonyítsa, fejlesztői jobbak, mint másoké.

“Eurómilliókat költünk erre a versenysorozatra. Olyan kérdésekről beszélek, amelyeket nem lehet félvállról venni. Ha az F1 Commission aláássa ezt az előnyünket, a Ferrari nem akar versenyezni. Mert, ha a a Forma-1-et a vezetők NASCAR irányába tolják, annak az utcai autók gyártására is hatása lehet, mivel így már azokra a gazdasági feltételekre is hat, amelyek mellett a Ferrari-motorokat az ügyfeleinknek kínáljuk”

– adott ésszerű magyarázatot súlyos szavainak a maranellói gyár elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik