repülőgép-szerencsétlenség
A 270 – köztük négy magyar – áldozattal járó terrorakció ügyében egy vádlottat már elítéltek, de kilenc év után szabadon engedték. Most egy újabb líbiai férfit vádolnak azzal, hogy részt vett a merényletben. Kérdés, hogy valóban sikerül-e igazságot szolgáltatni.
Zúzódásokkal került kórházba.
Egy utasszállító és egy katonai repülőgép ütközött össze, a tragédiában 37 ember vesztette az életét – azaz mindenki, egy akkor húszéves lány, Larisza Szavickaja kivételével. A történetről évtizedekig tilos volt beszélni.
Egymásnak ellentmondó információk jelentek meg arról, hogy milyen gépről van szó.
Két súlyos légi katasztrófát is meg lehetett volna akadályozni azzal, ha a Boeing vezetői a pénz helyett a biztonságra helyezik a hangsúlyt.
A pilóta katapultált, de nem élte túl a balesetet.
A pilóta még időben katapultált.
A tragédiában 112 ember halt meg.
„Másfél órás átszállás, és repülünk Kenyába.”
A balesetben 157-en haltak meg.
Antonisz Mavropoulosz egy csomag miatt nem jutott fel az etióp légitársaság vasárnap lezuhant gépére.
A tragédiát senki nem élte túl a gépen, az áldozatok azonosítása még zajlik.
157-en haltak meg, összesen 33 ország állampolgárai voltak a gépen.
157 ember volt a fedélzeten.
Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.
A repülőgép hóviharban próbált leszállni.
A balesetben 189 ember halt meg.
A lezuhant gépen 189-en utaztak, túlélőről nem tudni.
A balesetben 189 ember halt meg.
Eddig már 10 zsáknyi emberi maradványt találtak.
A gép leszállás közben zuhant le.
A tragédia felszállás után történt, a gépen 113-an utaztak.
A repülőn 239 ember utazott.