rendőrség

Két, 25-30 év körüli, arcát kapucnival és napszemüveggel eltakaró férfi lépett a helyiségbe, az egyik szemtanú elmondása szerint maroklőfegyver lehetett náluk, és a bevételt követelték, majd távoztak a mintegy másfél millió forintos zsákmánnyal.
2010. 08. 16. 16:17
Súlyosan megsérült az a budapesti férfi, aki lezuhant sárkányrepülőjével csütörtökön Pilisszentkeresztnél. Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, bár a rendőrség még nem tudta kihallgatni, úgy tudják, a férfi azt mondta, hogy légörvénybe keveredett, ezért zuhant le. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.
2010. 08. 12. 20:58
A váci rendőrség vizsgálódik a csörögi képviselői inzultus ügyében; még mindig rosszul van az a csörögi fideszes képviselőnő, akit állítása szerint egy szóváltást követően a Pest megyei település felfüggesztett polgármester asszonya vágott tarkón a községházán. A sértett elmondta: a polgármester nem nyilatkozik a verésről, melynek ügyében a váci rendőrkapitányság vizsgálódik. A pénteki inzultusra azt követően [...]
2010. 08. 09. 15:24
Sem a Belügyminisztérium (BM), sem az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) nem nyilatkozott arról, várható-e a az Alsóörsön lelőtt 29 éves Gamauf János főtörzsőrmester hősi halottá nyilvánítása. A BM sajtóosztálya arra a kérdésre, hogy a szaktárca hősi halottá nyilvánítja-e a lelőtt rendőrt, illetve temetéséről a rendőrség vagy a Belügyminisztérium gondoskodik, azt válaszolta: ebben a kérdésében az ORFK [...]
2010. 08. 06. 15:09
A rendőrség adatai szerint egy szegvári fiatalasszony június elején megszült, ám mivel elmondása szerint az újszülött nem élt, így a település külterületén elásta. Arra, hogy állapotos volt és szült, mintegy két héttel később, június közepén derült fény, amikor az asszony rosszul lett és szakorvoshoz fordult – írja a SzegedKurír. A rendőrség a bejelentést követően keresni [...]
2010. 07. 28. 20:07
Olvasói sztorik