Közélet

Gyilkosságba torkollott a családi dráma

A 24 éves fiatal több késszúrással végzett édesanyja párjával, aki egyben barátnőjének édesapja is volt.

A fiatalember édesanyja a napokban tett bejelentést a rendőrségen. Azt mondta, XVIII. Kerületi otthonukban holtan találta élettársát. Egyértelmű volt, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett, többször is megszúrták. Ezen felül a nyomozók takarítási nyomokat is találtak a helyszínen.

A rendőrök kihallgatták az elhunyt férfi élettársát és annak 24 éves fiát. A fiú beismerő vallomást tett, elmondta, hogy négyen éltek együtt a házban, az édesanyja, annak élettársa, valamint a fiú lánytestvére. Állítása szerint két nappal a rendőrség értesítése előtt, az esti órákban, anyja párjával italozni kezdtek, a fiatal ugyanis maga alatt volt, mivel a barátnője, – aki az áldozat lánya – szakítani akart vele. Az 59 éves férfi az italtól általában agresszívan viselkedett, ezen az estén is többször a fiatal felé ugrott, ijesztgette, hogy bántani fogja. Egyszer tényleg felugrott a helyéről és egy késsel megpróbálta megszúrni a gyanúsítottat, az védekezés közben megölte.  Végül az édesanyjával megpróbálták eltüntetni a vérnyomokat, de nem sikerült. Ezért úgy döntöttek, hogy elutaznak a nő vidéki rokonaihoz – megpróbálva így alibit szerezni maguknak – majd két nap múlva bejelentést tettek, hogy holtan találták szerettüket. A helyszínen készült rendőrségi videó letölthető itt.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított eljárás, a fiatalt és édesanyját őrizetbe vették. Jelenleg mindketten előzetes letartóztatásban vannak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik