péterfy gergely

Kováts Katalin, négy diplomával rendelkező pedagógus 42 évesen hagyta faképnél az addig felépített életét, és nyitott egy vadonatúj fejezetet Hollandiában. Hogy ez mennyi nehézséggel járt, erről mesél Péterfy Gergely Kilépők című podcast-sorozatának legújabb epizódjában.
2021. 02. 18. 16:47
Breszka József itthon zenekarokban gitározott, volt autószerelő, strandbüféket nyitott, exportált teherautókat Romániába. Az első Fidesz-kormány idején még boldogult az üzleti életben, ám 2010-ben ez megváltozott, onnantól folyamatosan akadályokba ütközött. 48 éves korára felélte a megtakarításait, ezért úgy döntött, Angliában kezd új életet. Ott is több dolgot kipróbált, de mindig úgy érezte, hogy megbecsülik a munkáját, a korától és a nyelvismeretétől függetlenül minden szinten befogadták.
2020. 08. 08. 18:04
Hegedűs Adrien és férje szinte megszakadtak a munkában, miközben speciális nevelésű igényű lányaikat fejlesztésekre hordták, mégis odáig jutottak, hogy már az ételen kellett spórolniuk. Ám meglehet, akkor is elhagyták volna az országot, ha nem lehetetlenülnek el anyagilag, olyan undorral figyelték – és figyelik – a hazai politika vezetés alakulását. Németországban kezdtek új életet, ami cseppet sem volt könnyű, de végül megérte. Péterfy Gergely podcastja.
2020. 07. 16. 17:45
Andreáék a válság és az egekbe szökő törlesztőrészleteik miatt idehaza nem látták kiutat, ezért nyelvtudás nélkül is úgy döntettek, hogy Angliába költöznek, ahol a kezdeti viszontagságok után sikerült is egyről a kettőre jutniuk. A Manchesterben lángost és kürtőskalácsot áruló családanya azt mondja, ha valaki ott dolgozik, képtelenség, hogy ne boldoguljon. Magyarországot kintről szebbnek látják, nagyon szeretnek hazalátogatni, visszaköltözni viszont nem fognak, mert itthon nem tudnák fenntartani a kint megteremtett életszínvonalukat.
2020. 06. 10. 18:39
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.