Sport

Megdöbbent az oroszok olimpia bajnoka a norvégok vandalizmusán

Március elsején a Nemzetközi Síszövetség megvitatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testületének ajánlását, és úgy döntött, hogy biztonsági okokból orosz és fehérorosz sportolók nem vehetnek részt a FIS versenyein.

Kapcsolódó

Így aztán az összetett világkupa második helyén álló, Pekingben három olimpiai aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot nyert Alekszander Bolsunov sem állhat rajthoz a hétvégi Holmenkollen Sífesztiválon, ahol 2019-ben és 2020-ban is megnyerte az 50 km-es versenyt.

Szerda reggel az oroszok arra ébredtek, hogy az egyik teherautójukat ukrán zászlókkal és feliratokkal látták el.

Stefan Marx, a Holmenkollen Sífesztivál igazgatója elmondta, hogy a kamion közterületen parkolt, így szervezőként nem viselheti a felelősséget a rongálásért.

„Ez vandalizmus. Úgy gondoljuk, hogy az oroszokat békében haza kell engedni” – nyilatkozta.

Kapcsolódó
„Nem félünk semmitől” – fegyvert ragadott Ukrajnáért a világbajnok sílövő
Dmitro Pidrucsnyij két hete még a pekingi olimpián szerepelt.

A norvég szövetség elnöke, Erik Röste azt mondta, nagyon sok fenyegetést kaptak, így jobb is, ha az orosz versenyzők nem állnak rajthoz.

A Norvég Síszövetség számos fenyegetést kapott, mind e-mailben, mind sms-ben. Azt közölték, elindulhatnak az orosz sportolók, de nem biztos, hogy célba érnek.

Az orosz válogatott egy része a szerda délelőttöt a kamion lemosásával töltötte, a vezetők megerősítették, hogy jelentették a vandalizmust a rendőrségen.

„Mindannyian nagyon szomorúak vagyunk. Tudtuk, hogy ez megtörténhet. De én öreg vagyok, hazamegyek. Azonban mi lesz a fiatal sportolókkal, akik talán jövőre sem versenyezhetnek. Ez őrültség” – nyilatkozta a korábbi észt sífutó, Urmas Välbe, aki jelenleg az orosz válogatott szervizcsapatában dolgozik.

Bolsunov csalódottan nyilatkozott, amikor kalandos úton hazaért Moszkvába.

„Készen álltunk a versenyre, de nemcsak a norvég szövetség, hanem a norvég sportolók is ellenezték a részvételünket. A FIS meghallgatta őket, és így döntött.

A kamionunkat közben összefestették, a norvégok viselkedése nagyon méltatlan. Meg vagyok döbbenve

mondta Bolsunov.

A norvégok közül akadtak olyanok, akik a szimpátiájukat fejezték ki az oroszokkal szemben.

„Szerintem elítélendő, ha valaki jó ötletnek tartja a rongálást. Nem hiszem, hogy ez segít. De nyugodtan nevezzenek naivnak, szerintem ez Putyin háborúja. Nem hiszem, hogy ez az orosz biatlonosok vagy a sífutók vágya lenne” – mondta a háromszoros világbajnok sílövő, Ingrid Landmark Tandrevold.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik