Az ukrán csapatok meghiúsították az orosz erők újabb támadásait a Donyeck megyei Bahmutnál – közölte az ukrán vezérkar kedd esti harctéri helyzetjelentésében.
Újabb fogolycserét hajtott végre Ukrajna és Oroszország, aminek köszönhetően 130 ukrán katona térhetett haza – közölte kedden Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.
Ewa Thompson kutatásai fő területe a birodalmi tudat az orosz irodalomban. Hogyan segítettek a birodalmi célokban az orosz világirodalmi klasszikusok, és mi a közös a leigázott népek ábrázolásában bennük és a nyugati regényekben?
Azt írja a New York Times, hogy egy új amerikai hírszerzési dokumentum szerint ukránbarát csoport hajtotta végre a tavalyi támadást az Északi Áramlat vezetékek ellen.
Találkozóra hívja Orbán Viktor kormányfőt Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok elnöke, akinek közlése szerint a megbeszélés az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos nemzeti álláspont kialakítását célozná.
Ezt maga Alekszandr Lukasenko elnök jelentette be, aki némileg ellentmondásos nyilatkozatában az egyik elkövetőt terroristának, az esetet szabotázskísérletnek nevezte.
Tegnap söpört végig a neten egy fegyvertelen ukrán katona kivégzéséről szóló videó, aki az utolsó szavaival Ukrajnát éltette (Slava Ukraini), mielőtt az oroszok sortüzet lőttek ki rá.
A NATO hírszerzési információi szerint minden egyes Bahmutnál megölt ukrán katonára öt elesett orosz katona jut – mondta az észak-atlanti védelmi szövetség egyik katonai tisztviselője hétfőn a CNN-nek.
Óriási veszteségeket szenvedhettek el az oroszok a hétfői napon az ukrán vezérkar szokásos napi összesítése szerint, miközben nagy erőkkel Bahmut városát ostromolják.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4041-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3357-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, azaz összesen 7398-an érkeztek a háború sújtotta országból.