orángután

Suryia nem véletlenül élvez ilyen előnyöket, rajta kívül egyetlen főemlős sem képes hasonló kunsztokra; a majmok még a víz közelségétől is rettegnek. Suryia azonban kivétel: már-már úszóbajnok módjára ugrik fejest a vízbe, közel tíz métert képes egyedül, teljesen önállóan úszni, sőt akár egy búvár, több méter mélyen is vígan úszkál. „Eleinte csak játékokkal volt hajlandó [...]
2010. 07. 19. 12:19
A mostani döntés annak a kampánynak a hatása, amelyet a Greenpeace indított. A környezetvédő szervezet a kampányban arra hívta fel a figyelmet, hogy a KitKat csokoládéhoz használt pálmaolaj előállítása végzetes az indonéz őserdőkre és a bennük élő, veszélyeztetett orangutánokra is. A döntés értelmében a Nestlé ezentúl nem vásárol olyan beszállítóktól, amelyek őserdő irtásával telepítenek új [...]
2010. 05. 19. 13:15
A kicsi április 4-én született. Azóta ideje nagy részét pihenéssel és táplálkozással tölti, anyján csimpaszkodva. Most még nem sokat látni belőle, a gondozók is csak napokkal később tudták lefotózni a csöppséget. Még eltart egy darabig, míg a látogatók meg tudják különböztetni a kis szőrmókot a nagytól az Emberszabású Majmok Házában lévő orángután-rezidencián. A szumátrai orangutánok [...]
2010. 04. 12. 01:33
Olvasói sztorik