Tudomány

Halálba küldik az orángutánokat?

Meglepő: az állatvédők az állatok szabadon engedése ellen tiltakoznak.

Indonéziában azt tervezik, hogy 1200 fogságban élő óriásmajmot engednek szabadon a következő négy évben Borneo szigetén a Kelet-Kalimantan tartománybeli Muara Wahau erdőségében kialakított mintegy 86 ezer hektáros természetvédelmi övezetben.

Az emberszabású majomfaj védelmére létrehozott központ szerint azonban a veszélyeztetett emlősökre szinte biztos halál vár a területen, hacsak a kormány nem tesz valamit a régiót sújtó illegális fakitermelés és orvvadászat felszámolása érdekében. “Törvényi szabályozás és biztonsági garanciák nélkül szabadon engedni az állatokat az erdőben olyan, mintha egy harcmezőre küldenék őket” – figyelmeztetett a szervezet vezetője.

Az indonéz erdészeti minisztérium környezetvédelmi vezetője ígéretet tett arra, hogy kivizsgálják a környezetvédők állításait.”Amennyiben igaz, amit mondanak, akkor mindenképpen keresünk egy másik erdős területet az állatoknak” – hangsúlyozta az AFP hírügynökségnek adott interjújában.

Szakértők szerint jelenleg mintegy 50-60 ezer orángután él a vadonban, 80 százalékuk Indonéziában, a többi pedig Malajzia területén. Az állatokat kihalás fenyegeti az orvvadászat és az élőhelyeik fokozatos elpusztítása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik