Az orangutánok is gesztikulálnak

A kézzel-lábbal való kommunikáció nem csak az ember privilégiuma.

Bár a gesztusok és a pantomim jellemzően emberi kommunikációs eszköznek számít, fogságban tartott csimpánzoknál és gorilláknál már megfigyelték a gesztusok elsajátítását.

Anne Russon, a torontói Glendon Egyetem munkatársa és kollégái most olyan kutatásokat elemeztek ki az utóbbi húsz évből, amelyek a természetbe visszaengedett orangutánok viselkedését vizsgálták Indonéziában és Borneón.

Az elemzésekből az derült ki, hogy az állatok a vadonban is alkalmaznak gesztusokat és pantomimmozdulatokat.

A 18 megfigyelt eset zömében az orangutánok felszólítást erősítettek meg gesztusokkal, főleg akkor, ha az első hang-, illetve kézjelzés megválaszolatlan maradt. Olykor megtévesztésül is szolgált a pantomim: egyes állatok sérültnek tetették magukat, hogy segítséghez jussanak vagy hirtelen rávethessék magukat egy finom falatra. Az egyik nőnemű példány még utánozta is partnere mozdulatait annak háta mögött.

Ezek a megfigyelések rámutatnak arra, hogy az orangutánok testbeszédüket tudatosan változtatják, és képesek kommunikációs eszközként bevetni azokat.

AJÁNLOTT LINK:

A tanulmány angol nyelvű kivonata

Ajánlott videó mutasd mind

Lázár jelöltje legyőzte a Fideszét

A volt miniszter városában nagyot égett a kormánypárt. Lázár furcsa mód azzal vigasztalódhat, hogy Mezőhegyesen sikerült lenyomni a fideszes indulót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.