meghalt

M. Mónika 2009. december 16-án este, terhességének 28. hetében erős gyomortájéki fájdalmakra panaszkodott, ezért az ügyeletes orvos a Bajai Kórház sürgősségi betegellátó osztályára utalta, ahol a labor-, EKG-, koponya CT-, hasi ultrahang és egyéb vizsgálatok után nőgyógyászati konzíliumot hívtak össze. Ekkor azonban M. Mónika már 45 perce eszméletlen volt, ezért december 17-én hajnalban császármetszéssel világra [...]
2010. 10. 20. 08:55
Ancentus Akuku 22 éves korában, 1939-ben házasodott először, utoljára 1992-ben állt oltár elé. Több mint száz nőt vett feleségül, akiktől körülbelül 200 gyermeke született. Elmondása szerint minden porontyának ő maga adott nevet. Összesen körülbelül 104 lányt és 106 fiút nemzett. A gyermekek közül sokan mérnökök, tanárok, doktorok vagy rendőrök lettek – írja a manna.ro. A [...]
2010. 10. 07. 10:25
A Magyar Birkózó Szövetség hétfői tájékoztatása szerint a szövetségben 1984 óta dolgozó, 54 éves Béni István külföldi nyaralása alatt szenvedett tragikus kimenetelű közlekedési balesetet. Béni István hazaszállításáról és temetéséről a szövetség gondoskodik.
2010. 08. 30. 18:14
Barátai eleinte azt hitték, hogy a tinédzser csak meg akarja őket viccelni, de később rájöttek, hogy nagy a baj, és megpróbálták újraéleszteni. A mentősök a közeli Pordenone városának egyik kórházába vitték, de az orvosok nem tudtak már segíteni rajta. A hivatalos közlemény szerint hirtelen szívleállás okozta a fiú halálát.
2010. 07. 22. 14:54
Olvasói sztorik