manchester united

A 30 éves védőt a félidőben kellett lecserélni szombaton a Wolverhampton Wanderers elleni bajnokin, és az orvosi vizsgálat lábközépcsonttörést állapított meg nála. A 23-szoros válogatott Brownnak egy évvel ezelőtt már volt egy hasonló sérülése a lábfején, ám a szakvélemények szerint ezúttal sem komoly a helyzet, és hat hét múlva ismét a bajnokcsapat rendelkezésére állhat.
2010. 03. 09. 17:40
18 hónap után, csütörtökön a Manchester United tartalékcsapatában pályára léphet Owen Hargreaves. A Bayern Münchentől érkezett játékos páylafutása is veszélybe került, de most kapott egy újabb lehetőséget. Csütörtökön a Manchester City elleni meccsen bizonyíthat, és rövid időn belül visszakerülhet a United nagycsapatába, ahonnan már csak egy lépés a válogatott. Ehhez persze az is kell, hogy [...]
2010. 03. 09. 11:58
David Beckham, az AC Milan légiósa most először kívánja azt, hogy volt csapata, a Manchester United kapjon ki: a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának szerdai visszavágóján az olasz alakulat az Old Trafford Stadionban lép pályára. “Mindig, már gyermekkorom óta az volt az álmom, hogy egy napon az MU játékosa lehessek, és sohasem akartam megválni ennek [...]
2010. 03. 08. 18:18
Owen Hargreaves 2008. szeptembere óta nem lépett pályára sorozatos térdproblémái miatt, mind a két térdét kétszer kellett operálni íngyulladás miatt. A 29 éves játékost a jövő csütörtöki tartalékmeccsen vetné be Sir Alex Ferguson. Hargreaves 2007. július elsején csatlakozott a Vörös Ördögökhöz, azóta azonban összesen 25 mérkőzésen lépett pályára a Unitedben, két gólt szerzett.
2010. 03. 05. 13:55
A Manchester United igazgatója, David Gill szerint a portugál aranylabdásért kapott 80 mllió font még mindig ott pihen a klub bankszámláján, csak a skót mestertől függ, hogy kire költi a pénzt idén nyáron. „Állandóan figyeljük a játékospiacot. Alex ugyanakkor már korábban jelezte, hogy nem akar meggondolatlanul cselekedni. Skót lévén szeretné, ha a befektetéseink megtérülnének” – [...]
2010. 03. 04. 15:44
A 35 éves védő, Gary Neville szerződése nyáron jár le a Manchester Unitednél, és a vezetők egyelőre még nem keresték meg a lehetséges hosszabbítással kapcsolatban. “Nem tudom mi lesz, egyelőre még nem is nagyon gondolkoztam a dolgon, de biztos, hogy beszélnem kell Sir Alex Fergusonnal” – mondta Neville, aki 18 éve szolgálja az együttest. Neville [...]
2010. 03. 02. 08:39
Olvasói sztorik