Andor Lászlóról ismert, hogy nem a főáramú közgazdaságtan művelője, s távol áll tőle a szabadpiaci fundamentalizmus. Egyik laptársunk ezért nemes egyszerűséggel, de helytelenül „kommunistának” titulálta.
Veszteni, veszteni tudni és hajlandónak lenni az elvekért, ez a legfontosabb, nyilatkozta a Figyelőnek adott interjújában Soros György. További részletek a csütörtökön utcára kerülő hetilapban.
Megszüntetné az egykulcsos adórendszert Lettországban a Nemzetközi Valutaalap. Magyarországon viszont éppen az egykulcsos adórendszerhez kerülünk egyre közelebb.
A "Makó város és térsége szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása" nagyprojekt megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kedden.
Több amerikai szövetségi állam ügyészsége azt fontolgatja, hogy csalási pereket indít olyan nagy hitelbankok ellen, amelyek úgymond becsapták a fogyasztókat - írta a keddi The New York Times.
Radikális fogyókúrára kényszerül a két legnagyobb, állami segítséggel életben tartott brit bank, amelyek egyike további jelentős költségvetési tőkepótlásban is részesül.
A férfiak, a középkorúak, az érettségizettek, továbbá a havi 200 ezer forintnál többet keresők azok, akik idén leginkább tervezik, hogy másikra cserélik a kötelező gépjármű felelősségbiztosítójukat - közölte a kutatási eredményét a Gfk Hungária.
A bécsi székhelyű Európai Védjegy Intézet kedden ismertetett felmérése szerint Magyarországon az OTP a legértékesebb márka. Mindamellett a jelentés szerint a gazdasági válság megtépázta az európai csúcsmárkákat.
Elegendő a gázkészlet a magyarországi kereskedelmi és a stratégiai tározókban ahhoz, hogy az import leállása esetén is zavartalan maradjon a gázellátás - írja keddi összeállításában a Népszava.
Többhavi mélyponton a forint, 279 forint fölött jegyezték az eurót, de nem sokkal előtte 283 felett is kötöttek üzletet a londoni bankközin, ez több mint négyhavi mélypont.
Tovább gyengült a forint hétfőn este a délutáni euróárfolyamához viszonyítva: 276 forint fölött jegyezték hétfőn este az eurót londoni bankközi devizapiacon.
A jövő év első negyede-fele még stagnálást mutat majd, de 2010 második féléve már enyhe élénkülést hoz majd a gazdaságban, ami a bankok hitelezésében is szerény növekedést eredményezhet - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
A kockázatos befektetési konstrukciók árai "túl sokat és túl gyorsan" emelkedtek az utóbbi időszakban a makrogazdasági alapmutatókhoz mérve, és újabb buborék kialakulása fenyeget - írta hétfői cikkében Nouriel Roubini.
A Nabucco konzorcium nem folytat tárgyalásokat Iránnal a konzorciumban való tulajdonosi részvételről. A vezetékprojekt nem függ az esetlegesen szállítandó iráni gázmennyiségtől, a projekt Azerbajdzsánra, Türkmenisztánra, illetve Irakra összpontosít - közölte hétfőn a Nabucco szóvivője.
Negyven százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki a hatóságok a harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban. A durva zuhanás nem jelenti a válság mélypontját, az csak 2010 közepén jön el. Akinek pénze van, annak érdemes lakást vásárolnia.
Magyarországnak 2010-ben csökkentenie kell a kiadásait, mert magas az adószint és"törékeny" a piaci hangulat – áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) jelentésében, amely elemzése szerint 29 kelet-európai és közép-ázsiai ország közül Magyarország, Észtországgal holtversenyben vezeti a mezőnyt.
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök vasárnap figyelmeztette az Európai Uniót, hogy ismét fennakadások lehetnek az orosz gáz európai fogyasztókhoz való eljuttatásában, miután a fő tranzitország Ukrajnának gondjai vannak az Oroszországtól vásárolt gáz kifizetésével.
Leginkább Bernard Madoff befektetési csalót lepte meg, hogy a tőzsdefelügyelet (SEC) ellenőrei a korábbi években nem kapták el Ponzi-trükkön alapuló csalássorozata miatt - egyebek mellett ez derült ki a SEC által nyilvánosságra hozott vizsgálati anyagokból.
A megszállt területekről származó árukra nem lehet alkalmazni az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és Izrael közötti megállapodásban szereplő preferenciális vámelbánást - szögezte le a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka az úgynevezett Brita-ügyben hozott szakvéleményében.
Az amerikai pénzügyminiszter szerint a gazdasági kilábalás kissé egyenetlen lehet és eltarthat egy ideig. Timothy Geithner szerint, aki az NBC-nek nyilatkozott egy vasárnap sugárzandó interjú számára, a munkahelyek és a befektetői bizalom visszatérése lesz a kilábalás igazi tesztje.
Irán nem hivatalos tárgyalásokat folytat néhány európai vállalattal a Nabucco gázvezeték projektben történő részvételéről - jelentette ki egy magas rangú iráni energetikai tisztségviselő a Mehr iráni hírügynökség szerint.