Perintfalvi Rita volt az, aki előtt a Keleti pályaudvaron megnyílt a menekültek fala. Azóta rendhagyó megszólalásaival, Tükör által nevű blogján és saját Facebook-oldalán közzétett bejegyzéseivel rendre felrobbantja az internetet. Interjú.
Vannak akik, Isten-hívőként az LMBTQ közösséghez tartoznak és vannak, akik keresztényként azon dolgoznak, hogy a melegeket is elfogadják a keresztény közösségek.
Október 11-én szivárványszínű zászlóval, esernyővel felszerelkezett csapat vette birtokba a Blaha Lujza teret egy rövid időre, hogy felhívják a figyelmet a nemi identitás és a szexuális orientáció felvállalásának fontosságára.
Maris Magyarország egyik legnézettebb videobloggere. Két évvel ezelőtt vállalta fel nézői előtt is, hogy a lányokat szereti, azóta már több mint százezren követik YouTube csatornáját. Vele beszélgetünk a coming out fontosságáról az Előbújás Napján.
Nehezen megy a középre húzás a novákelődtelenített pártnak. Gyengülnek, miközben a nem is olyan régi, de mindenképp elhagyni akart karakterükből újra feltört a homofóbia.
Megköszönték a résztvevőknek, hogy a félelem helyett az aktív kiállást, a szabadságot és a jogegyenlőséget választották. Nézd meg fotóinkat a rendezvényről!
A prostituáltaknak is van B-terve, válság idején lehet náluk alkudni, viszont mindennél jobban várnak a jogszabályi változásokra. Kerekasztal-beszélgetésen jártunk.
Tízezer példányos egyedi különszámmal jelentkezik a LMBTQ célközönséget kiszolgáló Humen Magazin a Sziget Fesztivál alkalmából. A kiadó és a Sziget együttműködése hosszú időre nyúlik vissza.
A homofóbiával aligha veszítenek szavazót, kényszerhelyzetbe hozzák ugyanakkor politikai ellenfeleiket – saját táboruknak konzervatív részét pedig megerősítik.